Vágólapra másolva!
Az európai topligákból Szaúd-Arábiába áramlását megnyitó Neymar nem kíván a jövőben is az arab országban maradni. Brazil források szerint a játékos három, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő csapattal is komoly tárgyalásokat folytat.

A 32 éves Neymar 2023 telén mintegy 100 millió euróért igazolt a szaúdi profiliga legjobb csapatához, az al-Hilalhoz, ahol eddig mindössze 7 mérkőzésen lépett pályára, és egyetlen gólt szerzett. Az ötödik meccsen elszakadtak a térdszalagjai, kikerült a bajnoki címét később megvédő csapat keretéből, és csak tavaly ősszel tért vissza, de ismét megsérült, mielőtt pályára léphetett volna - ezúttal a combizma szakadt el.

Neymar, al-Hilal
Ritkán láttak ilyet az al-Hilal drukkerei: Neymar a pályán
Fotó: AFP

Így aztán nem is csoda, hogy az al-Hilal hajlandó közös megegyezéssel szerződést bontani vele. Az ESPN brazil forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Neymar is nagyon menne, amit jelez, hogy három MLS-csapattal is komoly tárgyalásokat folytat. A háromban nincs ott az egykori barcelonai csapattársai felvonultató Inter Miami, amelyik a szabályok mitt képtelen lenne még egy sztárt igazolni.

Az egyetlen megnevezett csapat az egykor a korábbi magyar válogatott csatárt, Nikolics Nemanját is foglalkoztató Chicago Fire, ahol azonban nem voltak hajlandóak megerősíteni a sportlap információit.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!