Vágólapra másolva!
A labdarúgó Spanyol Szuperkupa döntőjében a Barcelona 5-2-re legyőzte a Real Madridot.

A szaúd-arábiai Dzsiddában rendezett fináléba mindkét sztárcsapat magabiztosan jutott be, a Real Madrid a Mallorcát verte 3-0-ra, a Barcelona pedig az Athletic Bilbao ellen győzött 2-0-ra az elődöntőben. Carlo Ancelotti csapata remekül kezdte a döntőt, már az 5. percben vezetett: 

egy barcelonai szöglet után Vinícius Junior szerzett labdát, majd Kylian Mbappéhoz passzolt, a francia csatár pedig lendületből kicselezte a védőjét, aztán Wojciech Szczesny mellett a kapu közepébe lőtt. 

Mbappé szerzett vezetést a Spanyol Szuperkupa-döntőben
Fotó: AFP (Photo by Haitham AL-SHUKAIRI / AFP)

Hansi Flick együttese a bekapott gól után felpörgette a játékát és a 22. percben egyenlíteni tudott. 

Robert Lewandowski nagyszerűen ugratta ki Lamine Yamalt, a 17 éves tinisztár megcsinált egy szép lövőcselt, majd precízen helyezett a bal alsó sarokba. 

A 36. percben fordított a Barca, Eduardo Camavinga rúgta meg a 16-oson belül Gavit, a megítélt büntetőt Lewandowski váltotta gólra. A katalánok lendületbe jöttek és nem sokkal később újabb gólt szereztek, Jules Koundé adott remek labdát Raphinhának, aki fantasztikus mozdulattal fejelt a jobb alsó sarokba. A Real megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget, az első félidőben 10 percet hosszabbított a bíró, és a 45+10. percben megint gólt lőtt Flick csapata. A Barcelona ezúttal egy félresikerült madridi szöglet után vezetett sikeres kontrát, amelyet Alejandro Balde fejezett be egy tűpontos lövéssel.

Real Madrid v FC Barcelona: Spanish Super Cup
Mbappé gólja után kivégezte a Barcelona a Realt
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

A második félidő is elképesztő módon kezdődött, Rodrygo hatalmas kapufát lőtt, majd megint villant a Barca és növelte amúgy sem csekély előnyét. A 48. percben Raphinha kapott csodás kiugratást, a 16-oson belül ragyogó csellel csapta be Aurelian Tchouamenit és a bal alsó sarokba helyezett. 

5-1-re vezettek ekkor a katalánok, aztán váratlan fordulat következett, mert a kapujából kirontó Szczesny felrúgta Mbappét, a bíró pedig azonnali piros lappal kiállította a lengyel kapust. 

A Real hamar gólra váltotta az emberelőnyt, Rodrygo egy óriási szabadrúgásgóllal szépített, bár a Barcelona még így is három góllal vezetett.

Real Madrid v FC Barcelona: Spanish Super Cup
Wojciech Szczesnyt kiállították a második félidőben
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

A folytatásban az emberelőnyben futballozó Real próbálkozott többet, de újabb gól már nem esett, az idei év első El Clásicóját kiütéssel nyerte 5-2-re a Barcelona, amely magabiztos teljesítménnyel hódította el a Spanyol Szuperkupát.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!