Ami a meccset illeti, az immár 18 bajnoki óta veretlen Liverpool a kiesés elkerüléséért küzdő Ipswichet fogadta, és gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, többek között Szoboszlai Dominik remek teljesítményének köszönhetően.
Az első gólt ugyanis a magyar válogatott csapatkapitánya szerezte, aki a tizenhatos előterében vette át a labdát, majd egy csel után 17 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt, a kapus csak beleérni tudott a labdába.
A Liverpool edzője, Arne Slot nem győzte méltatni Szoboszlai teljesítményét:
"Azt hiszem, a szezon elején még átpasszolta volna azt a labdát Monak (Mohamed Szalah, - a szerk.), ami legtöbbször nagyon jó választás lett volna.
Most viszont úgy döntött, hogy maga próbálkozik, és gólt is lőtt. Ez jót is tesz neki, mert szerintem egy kicsit alábecsülik"
- mondta Slot a magyar focista góljáról.
"Nem mindig kapja meg azt az elismerést, amit érdemelne. Nagyon fontos a csapat számára, a munkabírása hihetetlen. Folyamatosan a legnagyobb intenzitással fut, és ez rendkívül fontos egy olyan csapat számára, amely dominálni akar a meccseken."
Arne Slot korábban is többször dicsérte Szoboszlai Dominikot, kiemelve a magyar játékos sokoldalúságát, kiemelkedő technikai képességeit. A holland edző hangsúlyozta, hogy Szoboszlai kulcsszerepet játszik a Liverpool középpályáján, és képes mind támadásban, mind védekezésben magas szinten teljesíteni.
Szoboszlai Dominik harmadszor volt eredményes a mostani bajnoki idényben.