Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Nottingham Forest otthonában, ezzel megszakadt Nuno Espírito Santo csapatának hatmeccses győzelmi sorozata.

A magyar válogatott csapatkapitánya három kihagyott mérkőzést követően szombaton az FA Kupában tért vissza és gólpasszal vette ki a részét a negyedosztályú Accrington 4-0-s legyőzéséből. Kedden ennél nagyobb falattal kellett megbirkóznia a listavezető Liverpoolnak, a Nottingham Forest ugyanis a Premier League-ben hat, az összes tétmérkőzést tekintve hét nyertes találkozóból álló sorozatot produkált, és az egyetlen csapat, amely a bajnokságban le tudta győzni a Mersey-parti alakulatot. 

Szoboszlai kezdő volt a Nottingham Forest elleni meccsen
Fotó: AFP/Paul Ellis

Szoboszlai Dominik számára biztató előjel lehetett, hogy már nyújtott remek teljesítményt a Forest ellen: 2023 októberében két gólpasszt adott és a találkozó legjobbja lett a 3-0-ra végződő találkozón. 

A magyar válogatott középpályás kezdőként lépett pályára a találkozón, csapata pedig magához ragadta a kezdeményezést. Az első nyolc percben a Liverpool feltolta a védelmi vonalát majdnem a félpályáig, de nem tudta feltörni a Forest védelmét. Majd a hazai csapat az első elfutásából megszerezte a vezetést. A nyolcadik perc elején egy gyors ellentámadás végén Anthony Elanga ugratta ki Chris Woodot, az új-zélandi támadó pedig állítgatás nélkül nyolc méterről a bal alsó sarokba helyezett (1-0). 

Chris Wood a 13. gólját lőtte a Premier League-ben
Fotó: AFP/Paul Ellis

A folytatásban a játék képe nem változott, a Liverpoolnál volt a labda, a Forest pedig mélyen védekezett és kontrákkal próbált veszélyeztetni. A 18. percben jött a Liverpool első komolyabb helyzete. Mohamed Szalah indította a jobb oldalon felfutó Szoboszlait, aki középre lőtte a labdát az érkező Cody Gakpo irányába, de a visszazáró Murillo menteni tudott a holland támadó elől. Tíz perccel később ismét Szoboszlainak volt egy lehetősége. Ezúttal Gakpo tekerte be balról a labdát, a hosszún a magyar középpályás érkezett, aki hat méterről fejelni tudott, azonban a labdája elakadt Neco Williams hátában. 

Ezt követően a Liverpool továbbra is többet birtokolta a labdát, de komoly veszélyt nem jelentett a Forest kapuja előtt, így egygólos hazai vezetéssel mehettek a szünetre a csapatok. 

A Forest-szurkolók úgy érezhetik magukat, mintha egy tündérmesében lennének
Fotó: AFP/Paul Ellis

A fordulás után is a Liverpool volt aktívabb, a Forest pedig rendkívül zártan védekezett, időnként pedig már az órával is elkezdett játszani. A Mersey-parti csapat óriási erőket mozgósított az egyenlítésért, Szoboszlai Dominik is rendkívül aktív volt, de ziccereket nem tudott kialakítani Arne Slot együttese. 

Azonban örök igazság, hogyha egy csapat nem tud helyzeteket kialakítani, akkor egy pontrúgás aranyat érhet. 

A 66. percben egy ilyen után tudott egyenlíteni a Liverpool. A szöglet előtt pályára küldött Konsztandínosz Cimíkasz tekerte be a labdát jobbról, majd a szintén néhány másodperccel korábban beálló Diogo Jota öt méterről a kapu jobb oldalába csúsztatott (1-1). 

Diogo Jota jókor volt jó helyen
Fotó: AFP/Paul Ellis

Három perccel később még nagyobb hős lehetett volna a portugál támadó. Becselezte magát a büntető területen belülre, majd kilenc méterről kapura lőtt, de a rövid alsóba tartó labdáját a belga Matz Sels védeni tudta. Az utolsó húsz percben a Forest már csak a védekezéssel törődött, az volt a kérdés, hogy marad-e a döntetlen vagy a Liverpool megnyeri-e a meccset. A 77. percben a vendégek fordíthattak volna, egy kapu előtti kavarodás után Jota elé került a labda, aki nyolc méterről lőhetett ziccert, de a közeli próbálkozásába Sels bele tudott vetődni. 

A 81. percben Szoboszlai Dominik is megvillant. 

A magyar középpályás gondolt egyet, majd 23 méterről megkínálta egy lapos bombával a Forest kapusát, de Sels ujjheggyel ki tudta ütni a bal alsóba tartó labdát. 

Szoboszlai a Liverpool egyik legjobbja volt
Fotó: AFP/Paul Ellis

A hajrában a Liverpoolnak megvolt az esélye a győzelem megszerzésére. A 88. percben Mohamed Szalah került helyzetbe, de Sels kiszedte a léc alól a közeli lövését. Egy perccel később ismét az egyiptomi támadó került helyzetbe, de akkor a nyolcméteres lövését a gólvonalról vágta ki egy védő. A hétperces hosszabbításban Cody Gakpo is betalálhatott volna, de a holland támadó bal alsóba tartó csavarását óriási bravúrral védte a Forest kapusa, így végül maradt a döntetlen. 

Ezzel a pontosztozkodással megszakadt a Nottingham Forest hatmeccses győzelmi sorozata a bajnokságban, de Nuno Espírito Santo együttese ezzel a megszerzett ponttal megelőzte az Arsenalt és feljött a második helyre a Liverpool mögé. 

A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth 2-2-es döntetlent játszott a Chelsea vendégeként. A magyar válogatott balhátvédje végigjátszotta az összecsapást, melyen a csapata a második félidő elején ugyan fordított, de végül nem ünnepelhetett győzelmet, mert a londoniak a hosszabbításban egyenlítettek Reece James szabadrúgásából. A pontosztozkodással mindkét együttes sorozata folytatódott: a Bournemouth immár kilenc forduló óta veretlen, a Chelsea pedig a legutóbbi öt bajnokiján nyeretlen maradt.

Reece James mentett pontot a Chelsea-nek a hosszabbításban
Fotó: AFP/Justin Tallis

A Manchester City egyre távolabb kerül a címvédéstől, mivel ismét pontokat vesztett: Pep Guardiola csapata ezúttal hiába vezetett Phil Foden duplájával 2-0-ra a Brentford otthonában, a riválisa egyenlíteni tudott, így a City hátránya továbbra is 12 pont a listavezető Liverpollal szemben. 

Graham Potter a hétvégi kupabúcsú után a Premier League-ben már győzelemmel mutatkozott be a West Ham United kispadján, mivel a csapata 3-2-re legyőzte a vendég Fulhamet.

Premier League, 21. forduló:
Nottingham Forest-Liverpool 1-1 (1-0)
Brentford-Manchester City 2-2 (0-0)
Chelsea-Bournemouth 2-2 (1-0)
West Ham United-Fulham 3-2 (2-0)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!