Vágólapra másolva!
Kedden ismét pályán a Liverpool, ezúttal a Bajnokok Ligájában (BL) lesz dolga az angol csapatnak, a Lille együttesét fogadják majd. Szoboszlaiék egyedüli csapatként 6/6-os mérleggel vezetik a BL-tabellát.

A Lille a nyolcadik helyen áll a 36 csapat közül, négy győzelem mellett egy-egy döntetlennel és vereséggel rendelkeznek a franciák. Így mondhatjuk, hogy az egyik kellemes meglepetést okozó klub az övék a megújult lebonyolítású BL-ben. 

A Liverpool gőzerővel készül a keddi összecsapásra, most is a hivatalos Facebook-oldalukon az edzőközpontból jelentkeztek be (tréning közben készültek fotók a játékosokról). Az első képen mindjárt Szoboszlai Dominik látható, amint nagyon koncentrál valamire (vagy valakire nagyon figyel). 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!