Vágólapra másolva!
Az RBD Ultras vasárnap reggel közleményt adott ki, amelyben a szurkolók leírták, hogy az új biztonsági szolgálat és a rendőrség szerintük a kelleténél szigorúbb beléptetési rendszert alakított ki, ez okozta a kivonulásukat a Sóstói Stadionból szombaton este. Ezután egy újabb közleménnyel jelentkeztek a szurkolók, amelyben tiszta vizet öntöttek a pohárba.

Az alábbiakban a közleményt változtatás nélkül közöljük (az előzmények ITT olvashatóak):

"Kedves Videoton szurkolók!

A szombati nap sajnos egyáltalán nem elképzeléseink szerint alakult, ennek részleteit magatok is tapasztalhattátok a helyszínen, vagy olvashattátok itt az interneten, ezért nem is mennénk bele újra a részletekbe!

‼️FONTOS‼️: csoportunk nem hirdetett bojkottot, tehát egyelőre a szektor elhagyása és a szervezett szurkolás beszüntetése csak a múlt szombati, Felcsút elleni mérkőzésre volt érvényes! Folynak az egyeztetések az érintett szervekkel és a klub vezetésével, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló helyzetek ne alakuljanak ki, és ne hagyjanak rossz érzéseket a stadionba kilátogató emberekben! Viszont! Nagyon lényeges kiemelnünk, hogy a szombati demonstratív jellegű “akciónk” semmilyen esetben sem a csapat ellen szólt! 100%-ban mögöttük állunk teljes vállszélességgel, mert ők nem tehetnek semmiről és megérdemlik a támogatást!

Ezért szeretnénk megkérni mindenkit, aki hasonlóan érez, hogy szombaton találkozzunk a paksi vendégszektorban és a múlt hétvégén elmaradt szurkolást bepótolva nyújtsunk 200%-ot! Most kiemelten fontos, hogy ne csüggedjünk és töltsük meg a vendégszektort, mert egységben az erő, és a szurkolói közösséget nem lehet ilyen könnyen megtörni, bármennyire is munkálkodik rajta hosszú évek óta az mlsz!

Mindenkire szükség van!

Hajrá Videoton, Álé RBD!"

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!