A rájátszás tétje az lesz a zöld-fehéreknek, hogy bejutnak-e a legjobb 16 mezőnyébe, ahol majd a Lazio vagy az Athletic Bilbao ellen léphetnek pályára márciusban, de ehhez előbb egy két meccses párharcban le kell győzni a cseh bajnokság jelenleg második együttesét (legutóbbi bajnokiján pont kikapott a Plzen). Az első mérkőzés a Groupama Arénában lesz február 13-án, csütörtökön, míg a visszavágó egy héttel később kerül megrendezésre Csehországban.
A hazai találkozó kapcsán a Fradi megkezdte a jegyértékesítést, és összefoglalta ehhez a legfontosabb tudnivalókat (ITT olvasható a teljes cikk az összes lényeges infóval):
"Február 9-én 10 óráig csak bajnoki, vagy UEL-bérletes szurkolóink tudnak jegyet venni!
A jegyértékesítés két szakaszban zajlik. Az elsőben február 4., kedd 10.00 órától február 9-én, vasárnap 10.00 óráig kizárólag a bajnoki, illetve UEL-bérlettel rendelkező szurkolóink válthatják meg belépőjüket a Viktoria Plzen elleni találkozóra, számukra elővásárlási jogot biztosítunk az elérhető helyek erejéig, de csak ebben az 5 napban.
Egészen pontosan tehát február 9-én 10 óráig csak azok vásárolhatnak jegyet, akik 1., rendelkeznek egész éves bajnoki szezonbérlettel (függetlenül attól, hogy volt-e UEL-főtábla bérletük) VAGY 2., rendelkeznek 2025. január 31., 13.00 óráig megvásárolt tavaszi bajnoki szezonbérlettel (függetlenül attól, hogy volt-e UEL-főtáblabérletük) VAGY 3. nem rendelkeznek bajnoki bérlettel, de volt a 2024/2025-ös UEFA Európa Liga-főtáblára érvényes, négy mérkőzésre szóló úgynevezett UEL-bérlettel.
A második jegyértékesítési szakasz február 9-én, vasárnap 10.00-kor indul KIZÁRÓLAG abban az esetben, ha az első értékesítési szakasz után marad még elérhető jegy. Innentől már azok a drukkereink IS vehetnek jegyet, akik sem bajnoki, sem pedig UEL-bérletet nem vásároltak ebben a szezonban."