A korábbi 101-szeres argentin válogatott focista, Sergio Agüero 2011 és 2021 között volt a Manchester City csatára: 390 tétmeccsen összesen 260 gólt szerzett az angol csapatban, amellyel többek között öt bajnoki címet is szerzett. Agüero az egykori csapata keddi, hazai, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozója előtt ígéretet tett öncsonkításra, ha a spanyolok győzelemmel távoznak Angliából.
„A Real Madrid nem tudja legyőzni a Manchester Cityt. Ha mégis legyőzné, akkor levágom a heréimet" – mondta a szívritmuszavara miatt 2021-ben visszavonult Sergio Agüero, aki 10 ezer dollárral azt is megfogadta, hogy az első félidőben legalább két gól születik.
Végül egyik fogadása sem sikerült, hiszen a szünetben 1-0-ra vezetett a City, amely ugyan a 85. percben is még 2-1-es előnyben volt, végül mégis 3-2-re veszített. Agüero tehát több szempontból is csalódott lehet, az internet népe pedig rajta nevet, az „ollós” és „sírva nevetős" emodzsik ugyanis szép számmal bukkannak fel vele kapcsolatban a közösségi médiában – vette észre a Magyar Nemzet.
A madridi visszavágót jövő szerdán rendezik, a párharc győztese a nyolcaddöntőbe jut.
Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!