A labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásában rendezett párharcok keddi visszavágóinak mindegyikében egygólos hátrányt kellett ledolgoznia az egyik csapatnak, de végül egyiknek sem sikerült ezt teljesíteni. A Monaco és a Celtic ezt idegenben próbálta meg, és végül mindkettő közel járt hozzá, ám a Benfica és a Bayern München is a hajrában tudott egyenlíteni, amivel kiharcolta a továbbjutást a nyolcaddöntőbe. Két olasz csapat, az Atalanta és a Milan viszont hazai pályán volt képtelen győzni, az Európa-liga-győztes bergamóiak a playoffba utolsóként bejutott Brugge, míg a milánóiak a Feyenoord ellen búcsúztak a BL idei szezonjától.
Santiago Giménez már a 37. másodpercben kiegyenlítette a párharcot az ellen a Feyenoord ellen, amelynek február 2-án még a játékosa volt. A mexikói focista gólja után nagyon érett egy újabb Milan-találat, ám Théo Hernández két butaság miatt két sárga lapot kapott, tíz emberrel pedig már nem volt olyan veszélyes a hazai csapat. A Feyenoord ellenben az egyetlen, kaput eltaláló próbálkozásából betalált, Julian Carranza fejes gólja pedig nem csupán egyenlítést, de továbbjutást is ért. Lefújás után aztán összeszólalkoztak a felek, amiért Givairo Read piros, míg Rafael Leao sárga lapot kapott.
„Csalódottak és dühösek vagyunk, mert mindent megtettünk a visszavágó megnyeréséért, és közel álltunk egy második szerzett gólhoz. Ez nagy kudarc számomra,
sok hibát követtem el, és én vagyok a felelős ezért a vereségért.
Mentális szinten jobbnak kellett volna lennünk" – nyilatkozta önkritikusan a Milan vezetőedzője, Sérgio Conceicao.
„A Feyenoord nem volt jobb nálunk, saját magunkat végeztük ki. Csalódottak vagyunk,
a játékvezető szigorúan bánt Théo Hernándezzel, a piros lap felmutatása előtt nem figyelmeztette őt, pedig Théo nem szokott színészkedni,
hanem a lehető legjobbját nyújtja" – mondta a Skynak Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan vezető tanácsadója.
„Felejthetetlen érzés volt itt pályára lépni és gólt szerezni. Tudtam, hogy Hugo [Bueno] oda fogja ívelni, mindig így tesz, szóval csak oda kellett érnem a labdára – értékelt a továbbjutást érő gólt szerző Julian Carranza. – Boldogan utazhatok vissza Rotterdamba, ez pályafutásom legnagyobb eredménye, és az egyik legnagyobb meccs, amelyen valaha játszottam. Örülök, hogy gólt szerezhettem, és ezzel továbbjutott a csapat."
A vendég Celtic alaposan ráijesztett a müncheniekre, hiszen az első 20 percben több nagy helyzete is volt, ezután viszont a Bayern uralta a mérkőzést. Ez góllal nem párosult, a második félidő közepén pedig ezt megbosszulta a skót csapat, amely egy védelmi hibát kihasználva Nicolas Kühn révén volt eredményes. Harry Kane boka- és vádlisérülése miatt is aggódhattak Münchenben – a lecserélt angol csatár saját elmondása szerint kérdéses a hétvégi játéka. A bajorok a kapott gól után viszont még nagyobb fölényben játszottak, és a lehető legjobbkor, a 94. percben egyenlítettek Alphonso Davies némileg szerencsés góljával, ezzel pedig elkerülték a blamát.
„Vereségként éljük meg a meccset a 94. percben kapott gól miatt, de le kell nyelni a keserű pirulát – mondta a korábban a Bayern második számú csapatában futballozó Nicolas Kühn. – Egy álmom vált valóra azzal, hogy az Allianz Arénában, 75 ezer néző előtt betaláltam, ezt még fel sem tudom fogni."
„Küzdelmes mérkőzésen értük el a döntetlent, a második félidőben két-három gólt is szerezhettünk volna. Mindig dominálni akarunk, és sokkal jobbak lenni az ellenfélnél, különösen itthon, de mindig az eredmény a legfontosabb. Tanulunk ebből a meccsből, de
nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy három napja Leverkusenben, hat napja pedig a Celtic Parkban játszottunk,
fontos, hogy ilyen a kontextus, mert sok energiánk elment" – értékelt Vincent Kompany, a Bayern München vezetőedzője.
Még a Bayernnél is több, majdnem 30 kísérlete volt az Európa-liga-címvédő Atalantának, mégis 3-1-re kikapott a Brugge-től, amelynek az első félidőben mindhárom lehetőségéből gól született. A szünet után Ademola Lookman csereként beállva villámgyorsan betalált, ezután viszont büntetőt hibázott, és Simon Mignolet-ra ezt követően sem volt ellenszere a hazaiaknak. A bergamói csapatkapitány, Rafael Tolói ráadásul a meccs végén elveszítette a fejét, így emberhátrányban, kettős vereséggel estek ki az olaszok.
„A második félidő elején nagyon gyors gólt szereztek, és a büntető értékesítése megváltoztathatta volna a játék képét. Egyeztettem a kapusedzőnkkel, mert nem számítottunk arra, hogy Lookman lövi, elvégre ő az elmúlt hetekben sérült volt. Szerencsére a jobb oldalt választottam és kivédtem, ezt követően pedig a csapat kiválóan védekezett, és megérdemelt győzelmet aratott – nyilatkozta a Liverpoollal BL-győztes belga kapus, Simon Mignolet. –
Ébren leszek egy darabig, mert nagyon régen álltam libabőrösen a pályán, szóval ez az érzés még egy darabig biztosan megmarad,
és addig úgysem tudok elaludni."
„Megérdemelt a kiesésünk, gratulálok a Brugge-nek. Ez a két meccs furcsa volt, de a BL az ilyen epizódok versenye. Méltósággal játszottunk, kivéve Tolóit a kiállításánál. Nem volt igazságos, hogy a szünetben 0-3 volt az állás, 2-1 is lehetett volna. Mindkét mérkőzésen rengeteg helyzetünk volt, pláne a második félidőkben, de ma a kihagyott büntető lehűtötte a lelkesedésünket. Lookman néhány napja még lőni sem tudott a sérülése miatt, ráadásul amúgy is talán
ő a legrosszabb tizenegyeslövő, akit valaha láttam. Az edzéseken is szörnyen rúgja őket. [Charles] De Ketelaere és [Mateo] Retegui is szerették volna rúgni, de ő euforikus állapotban magának akarta a labdát. Egyáltalán nem tetszett ez a megmozdulása"
– mondta az Atalantát 2016 óta irányító Gian Piero Gasperini kritikusan arról a Lookmanről, aki a szezonban 15 gólnál jár, kedden 35 másodperc alatt gólt szerzett, korábban az Európa-liga-döntőben mesterhármast ért el, és ötödik kísérletére először hagyott ki büntetőt Atalanta-játékosként tétmeccsen.
Már az első mérkőzés is rendkívül kiegyenlített volt, a lisszaboniak idegenbeli sikere részben egy monacói kiállításnak volt köszönhető. A visszavágó is szorosan indult, az első félidő közepén pedig megszerezte a vezetést a Benfica. A vendégekre ez ébresztőként hatott, és a játék képét tekintve fölénybe kerültek, a második félidő elejére pedig meg is fordították a találkozót. Az utolsó tizenöt percben aztán előbb egy büntetőből egyenlítettek a portugálok, majd a vendégektől a frissen beállt George Ilenikhena volt eredményes. A csattanó viszont a Benficáé volt, amely Orkun Kökcü góljával beállította a 3-3-as végeredményt, ezzel továbbjutott a BL-nyolcaddöntőbe.
„Nehéz meccs volt, rengeteget kellett futni, de nagyon boldog vagyok, hogy gólt szerezhettem, és segíthettem továbbjutni a következő fordulóba.
Soha nem szoktam ott helyezkedni, mert mindig hátrébb játszom, de a csatárainktól ellestem ezt edzésen,
úgyhogy a rövid kapufához mentem, és jól találtam el a labdát – árulta el a meccs emberének választott, középső középpályásként futballozó Orkun Kökcü. – Színvonalas mérkőzést szeretnék játszani, és akár a Barcelona, akár a Liverpool lesz az ellenfél, ez a vágy garantáltnak tűnik, úgyhogy nem igazán számít, melyiküket kapjuk."
„Több mint 60 percig mi voltunk a jobb csapat, de túl sok helyzetet hagytunk ki, miközben a Benfica nagyon hatékony volt. Ezért csalódottak és szomorúak vagyunk – nyilatkozta a Monacót irányító Adi Hütter. – Ugyanakkor fantasztikus élmény volt itt játszanunk és fejlődnünk, különösen a fiatalok számára. Megmutattuk, hogy versenyképesek vagyunk, és hogy erős karaktereink és mentális erőnk van, ezért is örülök ennek a tapasztalatszerzésnek."
A BL-alapszakasz első nyolc helyezettje korábban egyből a március 4-5-én és 11-12-én megrendezésre kerülő nyolcaddöntőbe jutott. A legjobb 16 között
A pénteki, nyoni sorsoláson dől el, hogy kinek ki lesz az ellenfele.
Atalanta (olasz) – Club Brugge (belga) 1-3 (0-3)
gól: Lookman (46.), illetve Talbi (3., 27.), Jutgla (45+3.)
piros lap: Tolói (87.)
Továbbjutott a Brugge, 5-2-es összesítéssel.
Bayern München (német) – Celtic Glasgow (skót) 1-1 (0-0)
gól: Davies (90+4.), illetve Kühn (63.)
Továbbjutott a Bayern München, 3-2-es összesítéssel.
Benfica (portugál) – AS Monaco (francia) 3-3 (1-1)
gól: Aktürkoglu (22.), Pavlidisz (76. - tizenegyesből), Kökcü (84.), illetve Minamino (32.), Ben Szegir (51.), Ilenikhena (81.)
Továbbjutott a Benfica, 4-3-as összesítéssel.
AC Milan (olasz) – Feyenoord (holland) 1-1 (1-0)
gól: S. Giménez (1.), illetve Carranza (73.)
piros lap: T. Hernández (51.), illetve Read (a lefújás után)
Továbbjutott a Feyenoord, 2-1-es összesítéssel.
Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!