A 2019-2020-as kiírás óta immár az ötödik BL-idényben találkozott egymással a Manchester City és a Real Madrid. Az azóta lejátszott nyolc meccsből négyet nyert meg a City és csak kettőt a Real, de az a két siker elég is volt egy negyed- és egy elődöntős továbbjutáshoz. A két csapat formáját elnézve most is a spanyolok számítottak a párharc esélyesének, és mint kiderült, valóban nekik áll a zászló ebben az idényben is.
Angol szempontból jól indult a meccs, mert a City egyik kapu mögötti tábora jól kiröhöghette az aranylabdáját sírató Viníciust, akinek legalább a tavalyi díjazott, ezúttal sérült Rodrival nem kellett találkoznia. A City-tábor egy Oasis-dal címével üzent a brazilnak: Stop Crying Your Heart Out, azaz Ne sírd ki a szíved állt a drapin. Azt tudni kell, hogy az idény tucatnyi koncert erejéig 15 év után összeálló kultikus manchesteri banda mindkét frontembere, azaz Noel és Liam Gallagher is óriási City-drukker.
Vigasznak inkább megteszi a győzelem, mint az angol humor:
A végén aztán nem a mérkőzés legjobbjának megválasztott, két gólpasszt jegyző brazil volt, aki sírt, hanem a hazaiak. Ugyanis az utolsó negyedóra őrületéből a spanyolok jöttek ki jobban: Haaland 80. percben értékesített büntetője után hat perccel a korábbi City-játékos Brahim Díaz egyenlített ki, majd a hosszabbításban Jude Bellingham gólja zárta le a meccset.
A City alighanem elkönyvelheti a kiesést, ugyanis Guardiola újabb két embert veszített el, és Jack Grealish, illetve Manuel Akanji sérülése is edzetlenségre utal. Magyarán nagyon rossz állapotban van a City, amelyik már most 11 vereséget számlál és kiesett a Ligakupából. Nem véletlenül nyilatkozott optimistán a lefújás után Carlon Ancelotti, a Real Madrid edzője.
Nem mondom, hogy végeztünk a párharccal, de kétségtelen, hogy szereztünk egy kis előnyt. Jó meccset játszottunk, joggal örülhetünk.
Ugyan okozott gondokat a City, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Nem hinném, hogy ez volt madridi pályafutásom legjobb BL-produkciója, de jó meccs volt, pont olyan, amilyenre számítottunk. Ez a győzelem magabiztosságot ad a visszavágóra."
Azt pedig Pep Guardiola is elismerte, hogy a visszavágót hazai pályán játszó csapat hatalmas előnyt élvez ellenfelével szemben. Különösen, ha nyerni tud idegenben, tesszük hozzá.
A Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund is megtette saját magának azt a szívességet, hogy formalitást csinált a visszavágóból. A párizsiak tíz napon kétszer verték idegenben három góllal a Brestet, igaz, hogy ezúttal nem Brestben, hanem a Guingamp stadionjában. Február 1-én 5-2 lett a bajnoki, most pedig 3-0 null a párharc első felvonása.
A párizsiak félgőzzel elért győzelmében a főszerepet a két gólt szerző Ousmane Dembélé játszotta, aki élete formájában van.
A párizsiakhoz hasonlóan a Dortmund is idegenben intézte el a továbbjutást, ők egy órányi, kapura lövést is alig hozó játék után tudták feltörni a Sporting védelmét, onnan viszont már nem volt megállás. A BVB guineai csatára, Serhou Guirassy különösen elemében volt, két gólban is benne volt, egyet ő maga lőtt, egyet pedig előkészített Pascal Grossnak.
Robert Lewandowski és Erling Haaland után Guirassy lett a harmadik BVB-játékos, aki egy BL-idényben eljutott tíz gólig. Azért ez nem rossz társaság.
"Abszolút megérdemeltük a győzelmet, különösen, ha csak a második félidőt nézzük. Az első játékrészben, mint elfelejtettünk volna gyorsan focizni, ami lehetőséget adott a Sportingnak a visszazárásra. Csomó helyzetet kidolgoztunk, büszke lehetek a csapatomra!" - szerénykedett a németek edzője, Niko Kovac.
Az olasz rekordbajnok jól kezdett a PSV Eindhoven ellen hazai pályán, lényegesen több helyzetük volt és aztán ponto a legjobbkor lőtték a vezető gólt, akkor, amikor a hollandok kezdtek belelendüln a játékba. Weston McKennie föld-levegő rakétája, egészen biztosan a játéknap legszebb gólja volt. A hollandok a második félidő elején egyenlítettek, amitől teljesen szétesett a Juventus, jó húsz perc kellett a torinóiaknak, mire összeszedték magukat. Akkor azonban érkezett a 21 éves belga Samuel Mbangula és pályafutása első BL-góljával megszerezte a győzelmet az olasz rekordbajnoknak. Amelyikre így is pokoli nehéz meccs vár jövő hét szerdán Eindhovenben.
Eredmények, nyolcaddöntő rájátszás, 1. mérkőzések:
Manchester City - Real Madrid 2-3 (1-0)
gól: Haaland 19., 80. (11-esből), ill. Mbappé 60., B. Díaz 86., Bellingham 92.
Juventus - PSV Eindhoven 2-1 (1-0)
gól: McKennie 34., Mbangula 82., ill. Perisic 55.
Sporting - Borussia Dortmund 0-3 (0-0)
gól: Guirassy 60., Gross 68., Adeyemi 82.
Brest - Paris Saint-Germain 0-3 (0-2)
gól: Vitinha 21, O. Dembelé 45., 66.