Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharc első fordulójában a Paris Saint-Germain 3-0-ra nyert a szintén francia Brest otthonában, így hatalmas lépést tett a továbbjutás felé.

Francia házirangadóval indult a Bajnokok Ligája rájátszása, ahol a Paris Saint-Germain a BL-szezon meglepetéscsapatához, a Bresthez látogatott. Mindkét francia gárda 13 ponttal zárta a nyolcfordulós alapszakaszt, amelyben a PSG a 15., a Brest pedig a 18. helyen végzett, ennek ellenére a párizsi együttes volt a találkozó toronymagas esélyese, ugyanis a Brest fennállása során csupán négyszer tudta eddig megverni a párizsi sztárcsapatot - mindannyiszor az 1980-as évek elején. Ráadásul 

a két csapat 10 nappal korábban találkozott már, és akkor a PSG 5-2-re tudott nyerni a Stade du Roudourou-ban.

Asraf Hakimi az első félidőben góltól mentette meg a PSG-t
Fotó: AFP 

Ahogy az várható volt, óriási PSG-fölénnyel indult a meccs, ám egy hiba után majdnem a Brest került előnybe, miután Donnaruma fejbe rúgta Ajorque-ot, a labda pedig centikkel kerülte csak el a párizsiak kapuját. A 21. percben aztán Vitinha tizenegyesével a PSG megszerezte a vezetést.

Az első félórában gyakorlatig csak védekező Brest ezt követően sokkal bátrabban kezdett el játszani, és nagy rohamokat indított az egyenlítésért a szünet előtt. A Brest akár több gólt is szerezhetett volna az első félidőben, háromszor is a kapufa mentette meg a PSG-t, amely azonban a két csapat legutóbbi meccsén triplázó Ousmane Dembélé révén megduplázta előnyét az első félidő végén.

Ousmane Dembélé 10 napon belül 5 gólt lőtt a Brest otthonában
Fotó: AFP 

A fordulás után sem vett vissza a Paris Saint-Germain, Doué pedig közvetlenül a második félidő elején betalált az üres kapuba, ám pechjére les miatt nem adták meg a találatot. A 65. percben viszont már megszületett a PSG harmadik gólja Dembélé révén. Még a középkezdés előtt aztán beállt a januárban a Napolitól 70 millió euróért igazolt grúz válogatott Hvicsa Kvaracelija.

A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a PSG 3-0-ra nyert, és hatalmas lépést tett a nyolcaddöntő felé. A párizsiak veretlenségi sorozata ezzel immáron 31 tétmérkőzésre nyúlik a Bresttel szemben.

A visszavágót jövő szerdán rendezik Párizsban.

A 36 csapatos alapszakaszból az első nyolc helyezett egyenes ágon a legjobb 16 közé jutott, míg a 9-24. helyezettek rájátszásban vívnak meg a nyolcaddöntős részvételért.

Eredmény: 
a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés: 
Brest (francia) - Paris Saint-Germain (francia) 0-3 (0-2) 
gól: Vitinha (21., 11-esből), Dembélé (45., 66.)

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!