Az NB II kiesési rangadóján a Budapest Honvéd 4-1-re győzött a Tatabánya otthonában, ezzel elmozdult az utolsó helyről, de továbbra sem áll bennmaradást érő pozícióban. A kispesti együttesnek ez volt az első idegenbeli sikere a szezonban, összesen pedig mindössze a negyedik győzelme 17 forduló alatt. A télen Feczkó Tamás személyében új vezetőedző került a kispadra, valamint több játékos is érkezett, de mindez még nem jelent feltétlen garanciát a másodosztályú tagság megőrzésére. A klubra ádáz harc várhat tavasszal a kiesés elkerüléséért, az pedig valóságos szégyennel érne fel, ha a nagy múltú egyesület az NB III-ba zuhanna.
A Budapest Honvédnak 2006 és 2019 között George F. Hemingway volt a tulajdonosa, a magyar származású amerikai üzletember regnálása idején a klub stabilan teljesített az élvonalban és kiemelkedő eredményeket is elért.
A kispesti együttes ebben az időszakban 2017-ben érte el legnagyobb sikerét, ekkor a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitányának, Marco Rossinak az irányításával bajnoki címet nyert.
A Hemingway-éra idején két Magyar Kupa-győzelem sorolható még a jelentősebb sikerek közé, továbbá a csapat rendszeresen szerepelt valamelyik európai kupasorozat selejtezőjében. A 2017-es bajnoki diadal után már mutatkoztak a hanyatlás jelei, de még az ezt követő két idényben is a negyedik helyen tudott végezni az együttes az NB I-ben.
2019 tavaszán hatalmas változás történt, Hemingway bejelentette, hogy eladja a klubot a Metalcom csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek, amely így megszerezte a Honvéd Futball Club Kft. teljes tulajdonrészét. Ezt követően sorra váltották egymást az edzők a kispadon, a csapat pedig egyre gyengébben szerepelt az élvonalban. A Honvéd ugyan 2020-ban még megnyerte a Magyar Kupát és az élvonalban az ötödik helyen zárt, ám innentől kezdve nem volt megállás a lejtőn, amely végül azzal a katasztrófával zárult, hogy a kispestiek 2023 májusában, hat évvel a bajnokság megnyerése után az NB II-be zuhantak.
A 14-szeres bajnok és 8-szoros kupagyőztes klub 20 év után, története során másodszor esett ki a másodosztályba,
ahová sikerült alaposan bebetonoznia magát, sőt, a helyzete azóta még drámaibb lett.
Ősszel megjelent cikkünkben alaposan bemutattuk a Honvéd szétesését, ezért ezt ilyen mélységekben nem részleteznénk, ám annyit mindenképpen érdemes ismét megjegyezni, hogy az előző idényben nem az történt a klubbal, mint 20 évvel korábban, amikor egy évnyi távollét után azonnal visszajutott az élvonalba. A 2023/2024-es évad végén a 8. helyen végzett az NB II-ben a nagy múltú együttes, és a szezon közben voltak olyan fordulók, amikor a csapat közelebb állt az NB III-hoz, mint a biztos bentmaradáshoz. Tavaly nyáron aztán ismét tulajdonosváltás történt a klubnál, a korábban a DVTK működtetésében is szerepet vállaló Leisztinger Tamás vezette cégcsoport, az Arago Sport Kft. birtokába került a Budapest Honvéd FC.
A mostani szezont a kispestiek Csertői Aurél irányításával kezdték el, de vele már augusztusban szerződést bontottak, majd érkezett Laczkó Zsolt, aki akkor még Marco Rossi segítője volt a magyar válogatottnál. Az eredmények Laczkóval sem jöttek, a csapat 11 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg vele az NB II-ben, melynek köszönhetően a tabella utolsó helyére esett vissza. A Honvéd nyáron kinevezett ügyvezetője, Séllei Árpád októberben leszögezte, hogy a csapat nem eshet ki az NB III-ba, Laczkóban pedig a rossz eredmények ellenére is bíznak.
Ez a bizalom aztán az év végére teljesen megingott, ugyanis a vezetőedzőt végül menesztették, a döntést az elküldött szakember is értetlenül fogadta.
"Amilyen gyorsan érkezett a felkérés, olyan gyorsan lett vége a közös munkának.
Nem az a kérdés, hogy igazságos-e, hanem az, hogy a klub szempontjából helyes-e a századik edzőt behozni
- mondta a kirúgása után Laczkó Zsolt, akinek az MTK-nál, a DVTK-nál és a Kisvárdánál is megfordult Feczkó Tamás lett az utódja.
A téli átigazolási időszakban a Honvéd hat játékost is szerződtetett, többek között az MTK kapusát, Rácz Gergőt, az utánpótlás-válogatott Csonka Bonifácot, valamint a Zalaegerszegtől Csontos Dominikot. A tavaszi szezont az NB II utolsó helyezettjeként kezdte meg a kispesti együttes, amelynek élén Feczkó Tamás vereséggel debütált, ugyanis a Budafok elhozta a három pontot a Bozsik Arénából. A 17. fordulóban aztán kiesési rangadó várt a Honvédra, a szintén szebb napokat megélt Tatabánya otthonába látogatott, és végül egy 4-1-es sikerrel megszerezte első idegenbeli győzelmét, ezzel elmozdult az utolsó helyről.
Az ország egyik legkitartóbb szurkolótáborára ezúttal sem lehetett panasz, a Honvéd-drukkerek az egész mérkőzés alatt lelkesen buzdították kedvenceiket. A találkozó előtt az Origo Sportnak többen elmondták, ők minden körülmények között támogatják szeretett csapatukat. Feczkó Tamás együttese a hétvégi sikerrel egy fokkal közelebb került a céljához, de még mindig nagyon nehéz helyzetben van. Abba pedig talán még a pesszimistább Honvéd-szurkolók sem mernek belegondolni, mi történhet akkor, ha a bennmaradást mégsem sikerülne kiharcolni, és a klub fennállása során először a harmadosztályba süllyedne.
A kispestiek korábbi edzője, a Debrecennel a 2000-es években két magyar bajnoki címet nyerő Supka Attila szerint a Honvéd az NB II-ből nem fog kiesni, a klub legnagyobb problémája a vezetőségben keresendő.
"Nagyon nagy szégyen lenne, ha az NB III-ba zuhanna a Honvéd.
Ez azonban nem fog megtörténni, mert Feczkó Tamás is mindent meg tud tenni azért, hogy a csapat NB II-es maradjon, és a játékosállomány is alkalmas arra, hogy meglegyen a bennmaradás. Azt gondolom, hogy a rossz tulajdonosváltásoknak köszönhetően került ilyen nehéz helyzetbe a klub. Hemingway úrnál biztos lábakon állt a Honvéd, akkoriban minden adott volt ahhoz, hogy eredményes legyen a csapat, minden rendelkezésre állt, ami a profi futballhoz kell. Ez a következő tulajdonosoknál már nem igazán volt jelen" - árulta el az Origo Sport megkeresésére Supka Attila, aki a korábbi tulajdonos, George F. Hemingway 2006 és 2019 közötti regnálása idején háromszor volt a kispestiek vezetőedzője.
"A Hemingway-érában nagyon jól működött minden, akkor kerültem először oda hozzá, amikor ő átvette a klubot, onnantól kezdve háromszor voltam vezetőedző. Minden alkalommal nemzetközi porondra jutottunk, háromszor kupadöntőt játszottunk, abból egyet megnyertünk. Mellette Marco Rossi bajnokságot nyert. Azt gondolom a 13 évnyi regnálása alatt Hemingway úr mindent elért, pedig nem is volt olyan anyagi háttér, mint az utána következő vezetésnél, vagy a mostaninál. Karakánul megmondta, hogy ennyi pénz áll rendelkezésre, ebből hozzuk ki a maximumot. Ez pedig megtörtént minden alkalommal" - tette hozzá a 62 éves szakember, aki szerint hozzáértő emberekre volna szükség a klubvezetésben.
"Amiben a problémát látom, az a vezetőségben gyökerezik. A tulajdonos, Leisztinger Tamás egy futballorientált ember, a Diósgyőrnél is hosszú ideig és eredményesen dolgozott. Azonban úgy látom, körülötte nem olyan emberek vannak, akikre szükség lenne a vezetőségben. Ezt azért lehet hallani a szurkolók részéről is, ők is azt látják, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogy kellene.
Az előző klubvezetésnél is hatalmas gondok voltak, egymás után cserélgették az edzőket és hozzá nem értő emberekkel vették magukat körül, aminek a következménye az lett, hogy 2023 tavaszán kiestek az NB II-be
- mondta a kispesti együttessel 2007-ben Magyar Kupát nyerő Supka Attila.
A Honvéd egykori edzője szerint a klubnál fokozatos építkezésre van szükség, először a bennmaradás kiharcolását kell teljesíteni, abba pedig bele sem mer gondolni, mi történhet, ha ezt nem sikerülne megvalósítani.
"Azt gondolom, hogy lépésről lépésre kell haladni. Először legyen meg idén a bennmaradás, aztán meglátjuk, mennyi pénzt forgatnak bele a csapatba, milyen játékosokat sikerül leigazolni, mennyire lesz hiteles a vezetés ahhoz, hogy minőségi futballisták menjenek oda játszani. Ha az NB II-ből való kiesés véletlenül megtörténne, akkor szanaszét kergetnének mindenkit a szurkolók a klub környékén. De ez természetesen nem történhet meg" - szögezte le Supka Attila.
A 16 csapatos NB II-ben a 15. helyen álló Honvéd a bajnokságban legközelebb az évet gyengén kezdő, ám a tabella harmadik helyezettjeként a feljutásért küzdő Kozármislenyt fogadja, majd zsinórban öt alsóházi klubbal csap össze. Ez az időszak kulcsfontosságú lehet Feczkó Tamás együttesének, mert egy jó sorozattal még felzárkózhat a középmezőnybe, ellenkező esetben viszont egyre fenyegetőbbé válhat az NB III-ba zuhanás lehetősége. Séllei Árpád ügyvezető elmondása szerint a magyar futball egyik legsikeresebb klubja (csak a Ferencváros, az MTK és az Újpest nyert több bajnoki címet a Honvédnál) nem esik ki a harmadosztályba. Bő három hónap, egészen pontosan 13 forduló múlva kiderül, hogy ez az állítás igaznak bizonyult-e.