Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának vasárnap kora délutáni, hóesésben megrendezett mérkőzésén a Debrecen-Nyíregyháza találkozó 3-1-es hazai győzelemmel zárult.

Az NB I-es keleti rangadó nagy hóesésben kezdődött, de annak intenzitása később csökkent, ezért úgy tűnt, nem állt fenn a félbeszakítás veszélye. Az eltiltott Dzsudzsák Balázst nélkülöző hazaiaknál öt új igazolásra – Hegyi Krisztiánra, Lang Ádámra, Mauridesre, Maximilian Hofmannra és Amos Yougára – is kezdőként számított Nestor El Maestro vezetőedző, közülük Youga bal oldali beadása után Bárány Donát vállal-fejjel már a 8. percben megszerezte a vezetést a Debrecennek. A Nyíregyháza a bekapott gól után feljavult, és Hegyi bravúrja után, egy szögletet követően Maurides öngóljával egyenlítettek is a vendégek. Ez volt az újonc Spartacus történetének első élvonalbeli gólja a Nagyerdei Stadionban, igaz, az új aréna átadása óta mindössze három Debrecen-Nyíregyháza tétmeccs volt itt.

Bárány Donát, Debrecen-Nyíregyháza, DVSC
Bárány Donát szerzett vezetést a Debrecen-Nyíregyháza meccsen, de a vendégek hamar egyenlítettek
Fotó: facebook.com/dvscfoci

Sokáig kiegyenlített mérkőzést hozott, hazai győzelemmel zárult a Debrecen-Nyíregyháza

A gyors gólváltás után csökkent a játék irama, inkább a vendég próbálkoztak, ám a félidő hajrájában viszont Maurides, Szuhodovszki Soma és Brandon Domingues előtt is megvolt az esély, hogy visszavegye a vezetést a DVSC-nek. Nem tették, így 1-1 volt az állás a szünetben.

A második játékrész elején egy ideig ismét jobban rákezdett a havazás, emiatt tíz perc után félbe is kellett szakítani a játékot, amíg a segítők lapáttal letolták a vonalakról a havat. Emellett több ápolás miatt is vontatott volt a játék, miközben igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. 

Debrecen, Nyíregyháza, havazás, pályamunkás
A meccs előtt és közben is takarítani kellett a pályát
Fotó: dvsc.hu

A 77. percben viszont egy debreceni beadás után előbb Bárány a kapufát találta el, majd 

a kipattanó labdát Maurides lőtte be a (számára immáron kedvező, de ugyanazon) kapuba.

A vendégek játékosát, Temesvári Attilát második sárga lappal kiállították a hajrában, majd a 90. percben Maurides egy újabb góllal bebiztosította a győzelmet.

A Nyíregyháza még sosem nyert Debrecenben, és ez a sorozat most sem szakadt meg. A DVSC így is maradt a kiesést jelentő 11. helyen, míg a Nyíregyháza immáron a Győr mögött a 9. a tabellán.

Eredmény, OTP Bank Liga (NB I), 18. forduló:

Debreceni VSC – Nyíregyháza Spartacus FC 3-1 (1-1)
gól: Bárány (8.), Maurides (77., 90.), illetve Maurides (12. - öngól)

Kapcsolódó cikkek

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!