Vágólapra másolva!
A CONCACAF zóna (Észak- és Közép-Amerika) Bajnokok Ligája sorozatában lépett volna pályára a Sporting Kansas City otthonában Lionel Messi csapata, az Inter Miami, de a télies időjárás miatt végül elhalasztották a meccset.

Ez lett volna a sorozat első meccse, egyben mindkét csapat számára az idénykezdet is. A CONCACAF illetékesei a közelgő hatalmas téli vihar miatt döntöttek a halasztás mellett, de a tervek szerint nem kell sokat várni a pótlásra. Az eredetileg keddre kiírt meccset a Children's Mercy Parkban szerdán, helyi idő szerint 19:00 órától rendezik majd meg.

Elhalasztották Messiék első meccsét
Fotó: OCTAVIO JONES / AFP

A sajtóközlemény szerint a mérkőzés átütemezéséről szóló döntés a játékosok és a szurkolók biztonsága érdekében, valamint a két résztvevő klubbal és a helyi hatóságokkal szoros együttműködésben született. A keddi mérkőzésre korábban megvásárolt jegyek természetesen továbbra is érvényesek a szerdai mérkőzésre.

A következő napokban egyébként komoly havazást várnak Kansas térségében, a hőmérséklet pedig jócskán, akár 20 fokkal is fagypont alá kerülhet, így könnyen lehet, hogy ez lesz Messi pályafutásának leghidegebb meccse.

A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Miamiban, a két csapat pedig szombaton kezdi meg szereplését az MLS-ben, azaz az észak-amerikai bajnokságban.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!