A Ferencváros labdarúgócsapata kedd este váratlanul közölte, hogy szerződést bont Kady Borgesszel, aki mindössze hat hónap után távozott a zöld-fehérektől, majd nem sokkal később korábbi klubja, az azeri Qarabag be is jelentette a brazil középpályás érkezését. A Fradi egy nappal később éppen a Qarabagtól igazolta le Kady helyére a szintén brazil Júlio Romaót, így gyakorlatilag egy csereüzlet keretében jött létre a két játékos klubváltása.
Mindezt a Fraditól távozó 28 éves labdarúgó is elismerte, aki szerdán arról is beszélt, hogy nem akart távozni, elmondása szerint az FTC indoklás nélkül bontott vele szerződést.
Az ügyben a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás is megszólalt, aki furcsának tartja Kady állításait, miszerint a brazil kényszerhelyzetbe került volna és nem akarta volna a cserét.
Szó sincs kényszerhelyzetről, inkább érzem win-win üzletnek ezt a tranzakciót. Egy komplex hatos megszerzése prioritás volt számunkra ebben az átigazolási időszakban.
Maiga sérülése miatt a Plzen elleni párharc előtt számunkra még indokoltabbá vált egy minőségi játékos megszerzése erre a posztra. Már másfél éve is tárgyaltunk a Qarabaggal Júlio Romao megszerzéséről, ám az azeri klub 5 millió eurót kért tőlünk, ami nekünk sok volt. De azóta is nyomon követtük a teljesítményét, jószerivel minden átigazolási időszakban tettünk érte ajánlatot. A Qarabagot alighanem az mozgathatta, hogy Borgest jól ismerik, játszott náluk, kifejezetten szerették, elégedettek voltak a teljesítményével, ezért amolyan elvesztett fiúként tekintenek rá” - idézte az m4sport.hu Hajnal Tamás szavait.
„Júlio miatt tényleg folyamatosan ment a tárgyalás már másfél éve. Szombaton egy újabb, a két klub közti beszélgetésünk során merült fel a csere, mint lehetőség. Egyből megkerestem Kadyt, aki tényleg azt mondta, 'ha a klubnak és nekem is így a legjobb', akkor nem zárkózik el. Ezután megadtuk az engedélyt arra, hogy tárgyaljanak. Két órán belül jelezték felénk, hogy megegyeztek.
Akit kényszerítenek, hogy menjen, aligha tárgyal le két óra alatt egy klubváltást és egy új szerződést”
– tette hozzá Hajnal Tamás Kady Borgesszel kapcsolatban, aki nem tudott az elvárt szinten teljesíteni a Fradiban, ehhez pedig annak is köze volt, hogy súlyproblémákkal is küzdött.
A brazil támadó középpályásnak ugyan akadt néhány jó mérkőzése, de összességében nem tudott vezéregyéniséggé válni a bajnoki címvédőnél, 27 tétmérkőzésen három gólt lőtt és hét gólpasszt adott ferencvárosi színekben.
A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!