Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Paks Böde Dániel két góljával 2-0-ra győzött a Ferencváros otthonában, így a januárban kinevezett Robbie Keane továbbra is nyeretlen az NB I-ben, csapatának pedig már öt pont a hátránya a listavezető Puskás Akadémiával szemben.

A győztes Európa-liga-mérkőzés után nem egészen 72 órával újabb feladat várt a címvédőre, az ellenfél az a Paks volt, amely megnyerte a két csapat októberi bajnokiját, előtti pedig a Magyar Kupa-döntőben tudott diadalmaskodni a Fradi ellen a Puskás Arénában. A tolnai zöld-fehérek eddig mind a két 2025-ös bajnokijukat otthon játszották, az ETO elleni döntetlen után legyőzték a Fehérvárt. Idegenben a legutóbbi három meccsüket elveszítették. A Ferencváros Robbie Keane irányításával még nem tudott bajnoki mérkőzést nyerni, az MTK és a ZTE elleni döntetlen után vereséget szenvedett a Pancho Arénában. 

Ferencvárosi TC, Fradi, FTC, Ferencváros, OTP Bank Liga 2025, Paks, 2025. 02. 16.
Telt ház ugyan nem volt, de a hangulatra nem lehetett panasz
Fotó: Polyák Attila - Origo

A találkozó elején nem rontottak egymásnak a csapatok, boksznyelven szólva inkább csak szurkálták egymást. Az első komolyabb lehetőségre egészen a 13. percig kellett várni. Ekkor Adama Traoré, a Ferencváros szélsője tekerte be jobbról a labdát, a hosszún érkezett Mohamed Ben Romdhane, de a tunéziai játékos öt méterről Szappanos Péter kezébe fejelt. 

A folytatásban támadásban maradt a Ferencváros, a 24. percben pedig kis híján megszerezte a vezetést. 

A 19 éves Tóth Alex nézte meg magának a kapu jobb oldalát, 18 méterről gyönyörűen kapura tekert, de a lövése a kapufán csattant. Fél perccel később aztán Adam Traoré próbálkozott egy 14 méteres bombával, de a léc aló tartó labdáját Szappanos bravúrral szögletre ütötte. 

Szappanos Péternek bőven volt dolga az első félidőben
Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezt követően is a Fradi dominált, de az igazán nagy helyzetek elmaradtak. A 38. percben aztán nem sokon múlt, hogy a fővárosi csapat megszerezze a szezon legkomikusabb gólját. Tosin Kehinde lövése magasra felpattant a blokkoló Kinyik Ákos lábáról, Szappanos érkezett ki a kapuból a labdára, de Adama Traoré túlugrotta és két méterről a felső kapufára csúsztatott, a kipattanó Ben Romdhane felé érkezett, de a Paks kapusa kosárlabdás mozdulattal leszedte a fejéről a lepattanót. 

A Fradinak több helyzete volt az első félidőben, de Robbie Keane minden bizonnyal elégedetlen volt csapata támadójátékával, ugyanis a félidőben Ben Romdhane helyére pályára küldte a brazil Matheus Saldanhát.

A Fradi lendületesen kezdte a második félidőt, és akár egy tizenegyest is kaphatott volna az 51. percben, amikor a tisztázó Sillye Erik a labdával együtt Varga Barnabás lábát is elrúgta, de Karakó Ferenc játékvezető nem ítélt büntetőt és a vizsgálat után a VAR-szobában is úgy ítélték meg, hogy nem hibázott a bíró. Két perccel később ismét Varga volt a főszereplő. A magyar válogatott csatár ezúttal Kehinde balról betekert labdájára érkezett a hosszún, de hat méterről kapu mellé csúsztatott. 

A folytatásban is a Fradinál volt többet a labda, a Paksnak nem is volt kapura lövése egészen a 64. percig, akkor viszont jött a hidegzuhany, ugyanis a csereként beküldött Böde Dániel megszerezte a vezetést. 

Egy kivágott labda után a ferencvárosi védelem beragadt, Osváth Attila védelem mögé belőtt labdájára pedig a 38 éves csatár érkezett, aki kapásból védhetetlen gólt lőtt a bal alsóba (0-1). 

A bekapott gólt után a Fradi ment előre, és a 70. percben óriási esélye volt az egyenlítésre. Saldanha nyert meg egy párharcot Vécsei Bálint ellen, egyedül törhetett kapura, mellette pedig érkezett Varga Barnabás és a csereként beküldött Lenny Joseph, a brazil támadó azonban passz helyett egyedül akarta megoldani és belelőtte a labdát a kivetődő Szappanos oldalába. 

Hat perccel később ismét a brazil támadó egyenlíthetett volna. Saldanha ezúttal jobbról húzott befelé, két paksi védő mellett is eltolta a labdát, majd 11 méterről eltekerte a labdát a jobb alsó irányába, Szappanosnak esélye sem lett volna a hárításra, de ott volt a kapu előtt Lenzsér Bence, aki óriásit mentett. 

Ferencvárosi TC, Fradi, FTC, Ferencváros, OTP Bank Liga 2025, Paks, 2025. 02. 16.
Böde Dániel 11 találattal vezeti a góllövőlistát
Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy perccel később megint egy hatalmas Fradi-helyzet maradt ki. A csereként beküldött Alekszandar Csirkovics bombázott 18 méterről kapura, Szappanost két védő is takarta a kilátásban, azonban a Paks kapusa így is leért a bal alsóba tartó labdára, és szögletre tudta tolna azt. 

A 83. percben eldönthette volna a meccset a Paks. 

Egy jobb oldali beadásra a csereként beállt Tóth Barna érkezett, a hat méterről megcsúsztatott labdát azonban Gróf Dávid bravúrral kiszedte a léc alól, ezzel meccsben tartotta a Fradit. 

Hajrában a Fradi ment előre az egyenlítésért, de a 91. percben kis híján Böde Dániel rúgott újabb gólt. Egy remek indítás után a paksi legenda futott versenyt Raúl Gustavóval, ziccerbe került, de a közeli lövésébe a brazil játékos bele tudott lépni. 

Két perccel később még ennél is nagyobb helyzetet hagyott ki a Paks. Osváth csinált meg egy gyönyörű megkerülős cselt Abu Fani mellett, ezzel ziccerbe került, a közeli lövése azonban levágódott a felső lécről, a kipattanót pedig a csereként beállt Hinora Kristóf nem tudta értékesíteni. 

A 95. percben aztán eldőlt a mérkőzés. A fellazult Fradi-védelmen átgyalogolt a Paks, Tóth Barna egy ellenféltől kapott labda után elrontotta a ziccerét, de szerencséjére visszakerült hozzá a labda, amit lekészített Bödének, a 38 éves támadó pedig 11 méterről nem hibázott (2-0). 

Ezzel a győzelemmel Bognár György csapata már három mérkőzés óta veretlen a Fradi elleni és feljött a tabella harmadik helyére. A Ferencváros élére januárban kinevezett Robbie Keane továbbra is nyeretlen az NB I-ben, csapatának pedig már öt pont a hátránya a listavezető Puskás Akadémiával szemben. 

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Ferencváros-Paksi FC 0-2 (0-0)
Groupama Aréna, 7129 néző
Játékvezető: Karakó Ferenc
Ferencváros: Gróf - Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo, Civic (Pesic, 73.) - Tóth A. (Abu Fani, 61.), Ben Romdhane (Saldanha, a szünetben), Júlio Romao - Kehinde (Joseph, 61.), Varga B., Traoré (Cirkovic, 61.)
Paks: Szappanos - Vécsei, Kinyik, Lenzsér - Osváth, Ötvös (Hinora, 82.), Papp K., Mezei, Silye - Ádám (Böde, 58.), Horváth K. (Tóth B., 58.)
gólszerző: Böde (63., 95.)
sárga lap: Joseph (87.), Abu Fani (94.), illetve Lenzsér (45+1.), Ötvös (47.), Böde (94.)

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!