Vágólapra másolva!
A labdarúgó Nb I-ben szereplő Ferencváros új igazolást jelentett be. A bajnoki címvédő Fradi Dibusz Dénes sérülése miatt leigazolta a korábbi kapusát, Gróf Dávidot.

A Fradi Dibusz Dénes sérülése miatt szükségük volt egy hálóőrre, a klub honlapjának hétfői beszámolója alapján a szezon végéig szerződtették a 35 éves futballistát.

Gróf Dávid, Fradi
Gróf Dávid, újra a Fradi játékosa lett
Fotó: fradi.hu

Újra a Fradiban Gróf Dávid

Gróf korábban a 2019/20-as idényben szerepelt a Ferencvárosban, majd kölcsönbe az akkor másodosztályú Debrecenbe igazolt. Legutóbb a görög élvonalbeli Levadiakosz kapusa volt, de az egyesülettel nemrég szerződést bontott.

"Régi ismerős tért vissza 35-szörös bajnok és 24-szeres kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunkhoz, Gróf Dávid ugyanis a nyárig érvényes szerződést kötött klubunkkal" - írta a közleményében a klub honlapja.

"Amikor Dénes megsérült, természetesen azonnal elkezdtünk gondolkodni a megoldáson, hogy a kapusaink helyzetét miként tudnánk ideálissá tenni. Nemcsak Dénest érte sérülés, Radnóti Dániel sem tud teljes értékű munkát végezni. Varga Ádám szinte egyedül maradt ebben a helyzetben. Mindenképpen gondolkoznunk kellett egy ideális megoldáson" - mondta Hajnal Tamás sportigazgató.

"Igazából az egész nagyon gyorsan történt. 

Tudtuk, hogy van egy szituáció kint Görögországban, amit szerettem volna minél hamarabb megoldani. Dolgoztunk is az ügyön, de aztán jött a telefon a Fraditól, a feleségem meglátta az arcomat, és azt mondta, hogy ez akkor eldőlt" - árulta el Gróf Dávid.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!