Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának péntek esti mérkőzésén az RB Leipzig 0-0-s döntetlent játszott az Augsburg vendégeként. Gulácsi Péter ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Willi Orbán az eltiltása miatt nem léphetett ezúttal pályára.

Bár folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy Gulácsi Péter nyáron távozhat a Lipcséből - a német sajtó biztos benne, hogy az MLS-ben szereplő New York Red Bullshoz kerül majd -, ennek ellenére ismét a kezdőcsapatban kapott helyet.

Gulácsi Péter
Gulácsi Péter kihgyhatatlan a Lipcse kezdőjéből 
Fotó: Ronny Hartmann / AFP

Gulácsi Péter kirobbanthatatlan a Lipcse kapujából

A Lipcse másik magyar válogatott játékosa, Willi Orbán eltiltás miatt hiányzott, de a vendég védelem az első félidőben nélküle is jól működött, Gulácsinak csak kétszer kellett védenie az első 45 percben. A másik oldalon Finn Dahmen is jól védett, így hiába birtokolta többet a labdát a vendég együttes, gólnélküli döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.

A második játékrész sem hozott sok változást, becsülettel gyűrték egymást a csapatok, de igazán komoly lehetőségek nélkül. Egyik csapat sem lehetett büszke az xG mutatóira (0.38-0.39) egy óra játék után. A Lipcse birtokolta továbbra is többet a labdát, de a kapu előtt Gulácsiék is veszélytelenek voltak. Az Augsburg a 81. percben megszerezhette volna a vezetést, de 

Onyeka nagy helyzetben rontott, majd a Lipcsében ezen a meccsen debutáló szerb Nedeljkovics a 92. percben négy méterről a felső lécre fejelt, így nem esett gól. 

A Lipcse a döntetlennel maradt a 4. helyen a Bundesligában, az elmúlt öt meccsén ez már a negyedik iksze volt az RBL-nek. A két csapat pedig egymást követő negyedik alkalommal játszott egymás ellen döntetlent. 

Bundesliga, 22. forduló
Augsburg-RB Leipzig 0-0

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!