Vágólapra másolva!
Holtan találták azt a 24 éves horvát labdarúgót, akinek pár napja jelentette be a csapata az eltűnését a rendőrségen.

Holtan találták meg Jakov Jelkic horvát labdarúgót, akinek múlt pénteken veszett nyoma a spanyolországi Alicantéban. A Marca információi szerint Jelkic holttestére a kikötő egyik mólójának közelében bukkantak hétfő kora este.

A 24 éves horvát játékos a svájci harmadosztályú Granges-Paccot csapatával Spanyolországban edzőtáborozott, ám február 1-jén eltűnt azt követően, hogy a csapattársaival egy helyi szórakozóhelyen töltötte az estét. Jakov állítólag a diszkóban elveszítette a kabátját, amit az egyik csapattársával együtt próbált megtalálni, ám szem elől vesztették egymást. A térfigyelő kamerák felvételein hajnali fél négy körül még a szálloda közelében tartozkodott, és állítólag a barátnőjének azt írta: "jól vagyok". Ezt követően viszont nyoma veszett. Az eltűnését másnap jelentették, miután nem jelent meg a csapat szállodájában. 

Bár a boncolási eredményeket még nem hozták nyilvánosságra, az alicantei rendőrség szóvivője, Cristian Plazas elmondta, a feltételezéseik szerint Jelkic ittas állapotban ment a szórakozóhelyről a kikötőbe, ahol minden bizonnyal véletlenül beleesett a vízbe és megfulladt. A hatóságok nem találtak bűncselekményre utaló jeleket, így tragikus balesetként kezelik az esetet. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!