Arne Slot, a Liverpool edzője kockáztatott, de nem jött be. A Vörösök edzője az első csapat legtöbb sztárjának kimenőt adott, így nem utazott el a csapattal többek között Szoboszlai Dominik, Mohamed Szalah és Virgil van Dijk sem. A liverpooliak alig tudtak helyezeteket kialakítani, egy tizenegyes pedig elég volt, hogy a Plymouth szenzációt okozzon, a Liverpool pedig már a legjobb 32 között búcsúzzon.
„Az eredmény nyilvánvalóan nagy csalódás és a játékunk miatt sem volt sok okunk az örömre.
Az egyetlen dolog, aminek örültem, hogy a fiúk 100 percig küzdöttek,
és talán az utolsó 10 percben voltunk a legjobbak, ami azt mutatja, hogy végig hajtottak. Dicséret illeti az ellenfelet, hihetetlenül keményen dolgoztak, megérdemelt büntetőt kaptak, de ez természetesen nagy hatással volt a játékra, mert mindkét csapatnak alig volt lehetősége” – mondta Slot, aki szerint nem lehet tudni, mi lett volna, ha nem B csapattal áll fel.
„Láttuk már a szezon során, hogy a játéktervünk, a stílusunk nehéz a kezdőinknek is, így azoknak is, akik ma játszottak. Az ellenfél stílusa is kellemetlen volt, mint a Manchester Unitedé korábban, ott pedig a kezdőinkkel játszottunk. Azt hiszem, kiderült, hogy miért azokkal játszottunk, akikkel, mert nekik is szükségük van a játékra. Ahhoz, hogy készen álljanak a következő hónapokban, játékidőre van szükségük” – magyarázta Slot, aki szerint hiába volt a végén pár lehetősége a csapatának, a Plymouth akkora lendületben volt, hogy talán egy kis szerencsét is megérdemelt.
„Tegnap edzettek, és holnap is edzeni fognak. A legtöbb dolgot, amit teszünk, okkal tesszük. Már korábban is mondtam, hogy most sok meccset kell játszanunk. Az elmúlt hetekben minden egyes héten kétszer játszottunk. Az elkövetkező hetekben minden egyes alkalommal két meccset kell játszanunk. Ezért nem csak nekik jó, hogy egyszer-egyszer van egy olyan hetük, amikor csak egy meccset játszanak, hanem azoknak is, akik ma itt voltak, mert lehet velük folyamatosan edzeni, de egyszer-egyszer szükségük van egy meccsre is. A PSV ellen is játszhattak (a BL-ben), sajnos azt elvesztettük, és ma is megvolt az esélyük, és sajnos ezt is elvesztettük” – magyarázta Slot, hogy miért nem kaptak lehetőséget a csapat legjobbjai.