Mint ismert, 2023 augusztusában Rubiales az augusztusi női világbajnokság fináléja után az éremátadón váratlanul - és kéretlenül - szájon csókolta a győztes spanyol válogatott egyik játékosát, Jenni Hermosót. A spanyol ügyészség ezért eljárást indított ellene, két nappal azt követően, hogy Hermoso hivatalosan is szexuális zaklatással vádolta meg. Rubiales ellen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is fegyelmi eljárást indított, tavaly augusztusban felfüggesztették a szakembert, majd két héttel később maga mondott le posztjáról.
Az ügyészség egy hatoldalas vádiratban fogalmazta meg a követeléseit, amelyben többek között két és fél év börtönbüntetést kért a spanyol szövetség volt elnökére szexuális zaklatás és kényszerítés bűntette miatt. Az ügyészek szerint Rubiales viselkedése, amelyet világszerte sugároztak a tévében méltatlan volt.
Hétfőn aztán megkezdődött Rubiales tárgyalás, a tanúk padjára pedig Jenni Hermosót szólították, aki részletesen beszélt élete egyik legmegalázóbb pillanatáról.
Nem kérdezte meg, hogy megcsókolhat-e vagy sem. Ha feltette volna a kérdést, nem egyeztem volna bele”
– mondta Hermoso Marta Durantez ügyész kérdésére.
Ezt követően a spanyol játékos hangsúlyozta, hogy ez élete egyik legboldogabb pillanata volt, de be lett szennyezve azzal a csókkal.
Az ügyészség állítása szerint a csókot követő hetekben Rubiales és három másik alkalmazottja – Albert Luque, Ruben Rivera és Carlos Vilda – arra kényszerítették Hermosót, hogy erősítse meg a nyilvánosság előtt Rubiales változatát az eseményekről. Azt akarták elérni, hogy a focista mondja azt, hogy a csók megegyezés alapján történt.
Luque-ot, Riverát és Vildát egyébként szintén kényszerítéssel vádolják, de tagadják, hogy bármiféle jogsértést követtek volna el.
Hermoso volt az első ember, aki a hétfői tárgyaláson tanúskodott. A spanyol támadó részletesen leírta azt az elszigeteltséget és a fájdalmat, amelyet a történtek után érzett.
Az első pillanattól kezdve, amikor betettem a lábam Spanyolországba, körbevettek a kamerák a házam előtt. Lefotóztak miközben édesanyámmal reggeliztem és folyamatosan követtem. El kellett hagynom Madridot, mert féltem, hogy üldöznek. Halálos fenyegetést is kaptam”
– folytatta Jenni Hermoso, aki kiemelte, hogy az élete attól a naptól kezdve megváltozott és a mai napig nem élhet élhet szabadon.
A megnyert világbajnoki döntő után Hermoso visszament az öltözőbe, és csapattársaival ünnepelt. Sokan ezt felrótták neki, miszerint, ha ennyire megviselte az a csók, akkor hogyan tudott utána mégis felhőtlenül ünnepelni a társaival
„Abban a pillanatban, amikor világbajnoki címet ünneplem, alkoholt iszom, eszem, boldog vagyok és mosolygok, mert ez a legnagyobb eredmény, amit el lehet érni. Számomra fontos volt, hogy megünnepelhessem azt a pillanatot, nem volt ott a fejemben, hogy egy sarokban kellene sírnom.
Régóta készültünk arra, hogy világbajnokok legyünk, és azt akartam, hogy ezt mindenki ünnepelhesse. De az a tény, hogy nem vetettem le magam a földre és nem sírtam, nem jelenti azt, hogy nem szerettem volna így tenni”
– folytatta a világbajnok spanyol támadó, akit Rubiales ügyvédje, Olga Tubau kezdett faggatni.
A vb-győztes játékosok egy magángéppel repültek vissza Madridban. A szövetség elnöke állítólag a repülőúton is megkörnyékezte Hermosót, hogy változtasson a történetén. A játékos elmondta, hogy Rubiales egy közös videót akart felvenni vele, hogy elsimítsa a dolgokat.
„Volt egy pillanat, amikor kimentem a mosdóba, és összefutottam Luis Rubialesszel, és megkért, hogy segítsek neki, készítsek vele egy videót, mert a dolgok kicsúsztak a kezéből és zaklatónak titulálták” – mondta.
„Nemet mondtam, mert nem én okoztam azt a pillanatot.
Megkért, hogy tegyem meg a két lánya miatt, akik éppen a repülőgépen sírtak. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem fogom megtenni. Elmondta azt is, hogy van barátnője, és ő sem tartja ezt nagy ügynek. Ami a legjobban bántott az volt, amikor azt mondta: te és én ugyanazokat szeretjük”
– utalt Rubiales arra, hogy Hermoso a nőket szereti, bár erről nyíltan csak az eset után beszélt a nyilvánosságnak.
Hermoso elárulta azt is, hogy az eset után a szövetségtől senki sem jött megnézni, hogyan bírja a helyzetet.
Teljesen védtelennek éreztem magam. Ez volt a menedékem, a nemzeti csapatuk futballistája voltam, mégsem kérdezte meg senki, hogyan viselem. Csak azért jöttek, hogy mentsék a hírnevüket”
– mondta Hermoso.
A vb-győzelem után néhány játékos Ibizára ment, az utat pedig a szövetségtől kapták ajándékként a győzelemért. Hermoso azt is elmondta, hogy ott a marketingigazgató Rivera és a sportigazgató Luque zaklatta. Állítása szerint Rivera étkezés közben megkereste, és megkérte, hogy tegyen nyilatkozatot "egy protokoll aktiválására", amelyet nem értett.
Ezt követően Luque is megérkezett a szállodába, és beszélni akart vele, de Hermoso nemet mondott, mert nem akart Rubialesről beszélni.
Luque egy barátjának küldött üzenetben azt mondta nekem, hogy a legrosszabbat kívánja az életemben, amiért nem segítettem neki kilábalni élete legnagyobb zűrzavarából Rubialesszel, és soha többé nem számíthatok rá”
– mondta a játékos, aki hangsúlyozta, hogy személyesen nem beszélt Luquével.
Az utazás után Hermoso visszatért Mexikóba, ahol akkoriban futballozott, és azóta is ott van, jelenleg a Tigres UANL csapatában játszik.
A növekvő nyomás hatására Rubiales végül 2023. szeptember 10-én lemondott a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáról, miután a FIFA, a labdarúgó világ irányító testülete ideiglenesen felfüggesztette – később három évre eltiltották.
Az ügyészség két és fél év börtönbüntetést kér Rubialesre, mellette 50 000 euró kártérítést, valamint a sporttiszti munkavégzéstől való örökös eltiltását.