Vágólapra másolva!
Nagy verést kapott a Chelsea az angol bajnokságban, hiszen a Brighton 3-0-ra nyert Enzo Maresca csapata ellen.

A Chelsea a negyedik helyről várta a Brighton elleni meccset, míg a hazai csapat egy 7-0-s bajnoki vereség után próbált talpra állni, ami már részben sikerült, hiszen az FA-kupában hétvégén 2-1-re nyert a Brighton és kiütötte a Chelsea-t, de ilyen sima meccsre talán senki sem számított.

A Chelsea-nek már a 21. percben cserélnie kellett, a megsérült Madueke helyére Jadon Sancho érkezett, de nem ezért került hátrányba a vendégcsapat. Az előző meccsen, az FA-kupában bakizó kapus, Verbruggen ívelt előre, amiből végül gólpassz lett, ugyanis Mitoma átvette a labdát és a kapuba lőtt. Verbruggen már az ötödik kapus, aki ebben a szezonban gólpasszt adott a PL-ben Ederson, Flekken, Pickford és Leno után.

Egy héten belül másodszor győzte le a Brighton a Chelsea-t
Fotó: Glyn KIRK / AFP

11 perccel később, a 37. percben már 2-0-ra vezetett a Brighton, egy akció után ide-oda pattogott a balról érkezett labda, végül Minteh csapott le rá. A gambiai csatár a második félidőben is gólt szerzett, akkor is Welbeck átadása után, így kialakította a 3-0-s végeredményt.

A Brighton lőhetett volna még gólokat, de Joao Pedro az üres kaput nem találta el, Veltman pedig a kapufára lőtte a labdát.

A Bighton ezzel a sikerrel feljött a nyolcadik helyre, a Chelsea továbbra is a negyedik, de az egymás ellen játszó Manchester City és Newcastle közül az egyik csapat majd megelőzheti, hogy a Bournemouth is, amennyiben Kerkezék nyernek az utolsó Southampton otthonában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!