Vágólapra másolva!
A Manchester United újabb drámai meccset játszott az FA-kupában, a hosszabbítás perceiben tudta legyűrni a Leicester City csapatát.

A Manchester United az FA-kupában a Premier League-ben kieső helyen álló Leicester City csapatát fogadta. Az előző körben az Arsenalt tizenegyesekkel búcsúztató manchesteri csapat szurkolói kis túlzással nagyobb örömmel fogadták az ellenfél edzőjeként visszatérő Ruud van Nistelrooyt, mint saját csapatukat, ami nem is csoda, hiszen a United csak a 13. helyen áll a bajnokságban.

A hazaiaknál bemutatkozott az új szerzemény Patrick Dorgu, de Rúben Amorim már félidőben lecserélte a védőt, akinek a helyére Alejandro Garnacho érkezett. A cserére azért is volt szükség, mert az első félidőben hátrányba került a csapata. Ndidi lövését lábbal védte André Onana, de éppen az érkező Bobby De Cordova-Reidre pattant a labda, róla pedig védhetetlenül került az a manchesteri kapuba.

A második félidő elején Garnacho egyenlíthetett volna, de a lövése hiába jutott már át a Leicester kapusán, Okoli érkezett aki becsúszva a lécre vágta a labdát, ami a gólvonal elé pattant.

Nem sokkal később az argentin beadása után Höjlund lövését blokkolták, de a labda a szintén csereként beállt Zirkzee elé pattant, akinek már nem volt nehéz dolga, a szinte üres kapuba kellett csak helyeznie.

Harry Maguire lett a meccs hőse
Fotó: Oli SCARFF / AFP

A döntés a hosszabbítás utolsó perére maradt, amikor a Manchester United szabadrúgáshoz jutott. A 93. percben Bruno Fernandes ívelt középre, ahol Harry Maguire érkezett és a kapuba fejelt. Apró szépséghiba, hogy a védő lesről indult, de az FA-kupában nincs VAR, a játékvezető pedig megadta a gólt, 2-1-re nyert a United és a legjobb 16 csapat közé jutott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!