Vágólapra másolva!
Német sajtóértesülések szerint az Eintracht Frankfurt csapatában futballozó Lisztes Krisztián izomsérülést szenvedett, így továbbra is csúszik a Bundesligában való bemutatkozása.

Lisztes Krisztiánt 4,5 millió euróért szerződtette az Eintracht Frankfurt a Ferencvárostól, azonban a magyar futballista eddig még nem tudott bemutatkozni felnőtt csapatban. Lisztes beilleszkedése a hírek szerint nem volt zökkenőmentes, sokszor arról lehetett olvasni, hogy kölcsön fogják adni, hogy állandó játéklehetőséghez jusson. Januárban azonban a fussball.news arról számolt be, hogy a tehetséges támadó tavasszal is Frankfurtban marad, ugyanis rendkívül motiváltan és jól dolgozik. 

Lisztes Krisztián januárban egy M4 Sportnak adott interjúban még arról beszélt, hogy közel áll az Eintracht Frankfurt felnőttcsapatában való bemutatkozáshoz. Hangsúlyozta azt is, hogy folyamatosan az első csapattal készül, csak a meccs előtti napon edz a második együttessel, amelyben pályára is szokott lépni.

Lisztes Krisztián, Eintracht Frankfurt
Lisztes Krisztián még nem mutatkozhatott be az első csapatban
Fotó: X

A 19 éves támadó ezt követően még gólt is szerzett a frankfurtiak második csapatának színeiben, a német ötödosztályú Türk Gücü Friedberg elleni edzőmeccsen.

Lisztes bemutatkozása azonban továbbra is várat magára, ugyanis a fussball.news értesülései szerint izomsérülést szenvedett, azt pedig egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi kell majd kihagynia. 

Markus Krösche, a klub sportigazgatója korábban elmondta, hogy Lisztes a következő hetekben még nem fog központi szerepet játszani az edző terveiben, de reménykedhet abban, hogy tavasszal már bemutatkozhat a Bundesligában. Kiemelte, hogy Dino Toppmöller, a Frankfurt első csapatának edzője rendkívül tehetségesnek és ígéretesnek tartja a magyar támadót, akiben megvan a szükséges karakter ahhoz, hogy helyesen értékelje a helyzetét és fejlessze magát. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!