A klub mindössze 3,1 millió font működési nyereséget ért el, ami egy évvel korábban még 27,5 millió volt. Ez azért is érdekes, mert csak Erik ten Hag és stábjának, valamint a korábbi sportigazgató, Dan Ashworth elbocsátására 14,5 milliót költött a klub. A bejelentés mellett az is kiderült, hogy a klub több mint 200 embert bocsátott el, a mérkőzésekre szóló jegyárakat pedig 66 fontra emelték és nincs kedvezmény a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak sem.
„A szurkolók nem fizethetik meg egy olyan probléma árát, amelyet egy évtizedes vagy annál is hosszabb rossz gazdálkodás okozott” - írta közleményében a Manchester United Supporters' Trust, a legnagyobb szurkolói szervezet. „Itt az ideje befagyasztani a jegyárakat, és lehetővé tenni, hogy mindenki - játékosok, vezetőség, tulajdonosok és szurkolók - a United mögé álljon, és visszajuttassa ezt a klubot oda, ahová tartozik” – tették hozzá.
A klub műsorszolgáltatási bevételei 42 százalékkal, 61,6 millió fontra csökkentek. A kereskedelmi bevételek 18,5 százalékkal nőttek, de a klub adósságállománya is nőt, már 515,7 millió font. A United bevételeinek csökkenését elsősorban a közvetítési bevételek visszaesése okozta. A klub szerint ez annak tudható be, hogy a United a Bajnokok Ligája helyett az Európa-ligában játszik. Rúben Amorim csapata jelenleg a 15. helyen áll a Premier League-ben, de bejutott az El egyenes kieséses szakaszába, valamint az FA-kupa ötödik körébe is.
Az új vezetőedző és stábja kinevezésének 11 millió fontos költsége nem szerepel külön a United legutóbbi pénzügyi eredményeiben, ezt a költséget a két és fél éves szerződésükre osztják szét.
Sir Jim Ratcliffe, a United társtulajdonosa az INEOS-on keresztül 28,9 százalékos részesedéssel rendelkezik a klubban. A brit milliárdos számos költségcsökkentő intézkedést vezetett be, hogy a klub megfeleljen a szabályoknak. A PL szabályai szerint a klubok egy hároméves beszámolási időszak alatt legfeljebb 105 millió font veszteséget könyvelhetnek el.
Ratcliffe 2023 év végi befektetése óta a United mintegy 250 alkalmazottat bocsátott el és könnyen lehet, hogy ez még nem a leépítések végét jelenti.