Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában az FC Barcelona 4-1-re legyőzte Sevillát a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban, ezzel a katalán csapat két pontra megközelítette a listavezető Real Madridot.

A katalán csapat remekül hangolt a mérkőzésre, ugyanis Hansi Flick együttese a hét közben 5-0-ra legyőzte a Valenciát a Király-kupa negyeddöntőjében. Ráadásul a katalán csapatot az is doppingolhatta, hogy szombat este döntetlenre végződött a Real Madrid és az Atlético Madrid összecsapása, így egy esetleg győzelemmel a Barcelona megközelíthetné két riválisát. 

A Barcelona számára remekül indult a meccs, ugyanis a hetedik percben Inigo Martinez fejese után Robert Lewandowski kotorta a kapuba a labdát közvetlen közelről (0-1). 

Robert Lewandowski 36 évesen is megállíthatatlan
Fotó: AFP/Cristina Quicler
  • Ezzel a góllal Lionel Messi óta Lewandowski lett az első játékos, aki az első 22 bajnoki meccsén legalább 19 gólig jutott. Az argentin klasszis legutóbb a 2019/20-as szezonban hozta ezt a bravúrt, amikor 22 lejátszott meccs után szintén 19 gólja volt, mint a lengyel támadónak most. 

Sokáig azonban nem örülhette a vezetésnek a katalánok, mert szinte a középkezdés után azonnal egyenlített a Sevilla. Egy remek indítás után Saul Niguez lépett ki egyedül a jobb oldalon, a középre tett labdájára Rúben Vargas érkezett, aki öt méterről a kapuba belsőzött (1-1).

  • Rubén Vargas lett a hetedik svájci játékos, aki gólt szerzett a La Liga történetében, és az első, aki ezt a FC Barcelona ellen tette meg. 

A gyors gólváltás után elképesztő tempóban futballoztak a csapatok, többet volt a labda a Barcelonánál, de a katalán csapat nem tudott újabb nagy ziccert kialakítani, viszont a Sevillának több ígéretes lehetősége is volt. Újabb gól végül nem született, így döntetlennel mehettek a félidőre a csapatok. 

A második félidőt szenzációs kezdte a Barcelona, és az első támadásából megszerezte a vezetést. 

A 46. percben Pedri szenzációs beadására a szünetben beállt Fermín López érkezett, aki az első labdaérintéséből gólt fejelt (1-2). 

Fermín Lopez a harmadik gólját lőtte a bajnokságban
Fotó: AFP/Cristina Quicler

Az 55. percben aztán hatalmas lépést tett a Barcelona a győzelem felé. Pau Cubarsi felpasszolt labdája után Raphinha játszotta tisztára magát, majd 17 méterről elemi erővel lőtt a jobb alsó sarokba (1-3).

  • A brazil válogatott Raphinha az idei szezon 35 mérkőzésen 37 gólban vállalt szerepet (24 gól és 13 gólpassz), ennél több gólban csak Mohamed Szalah (26 gól és 18 gólpassz) vett részt a top 5 bajnokság összes játékosa közül.
FC Barcelona v Valencia CF - La Liga EA Sports
Raphinha szenzációs formában játszik az idei szezonban
Fotó: NurPhoto via AFP/Urbanandsport

A találkozó azonban nem dőlt el, ugyanis a 62. percben emberhátrányba került a Barcelona. 

A második gólt szerző Fermín López csúszott rá brutálisan a svájci Djibril Sowra. Alejandro Hernández Hernández játékvezető elsőre csak sárga lapot adott a Barca játékosának, de a VAR-szobából szóltak neki, hogy nézze vissza az esetet egy esetleges piros lap miatt. Miután ezt megtette, kiállította a Barcelona játékosát, aki már az előtt elindult lefelé a pályáról, hogy felmutatták volna neki a lapot. 

  • A XXI. században Fermín López a második csereként beállt Barcelona-játékos, aki gólt lőtt majd kiállították. Ezt a bravúrt legutóbb a brazil Vitor Roque könyvelhette el az Alavés ellen 2024 februárjában.

A kiállítás után a Sevilla többet birtokolta a labdát, de a Barcelona védekezése stabil volt, így az andalúz csapat nem tudott igazán komoly helyzeteket kialakítani Wojciech Szczesny kapuja előtt. A 89. percben aztán a Barcelona Éric Garcia közeli fejesgóljával lezárta a meccset, győzelmével pedig két pontra megközelítette a listavezető Real Madridot.

La Liga, 23. forduló:
Sevilla-FC Barcelona 1-4 (1-1)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!