Vágólapra másolva!
A Liverpool legendás futballistája, Steven Gerrard január végén közös megegyezéssel távozott a szaúd-arábiai bajnokságban szereplő al-Ettifaq vezetőedzői posztjáról. A korábbi középpályás a hírek szerint meglepő helyen állhat munkába, ugyanis az angol negyedosztályban sereghajtó Carlisle United szívesen alkalmazná.

Steven Gerrard 2023 júliusában vette át a szaúdi al-Ettifaq irányítását, neki is köszönhetően többek között olyan sztárokat sikerült leigazolnia a klubnak, mint a Liverpool korábbi csapatkapitánya, Jordan Henderson, Georginio Wijnaldum, vagy Demarai Gray. Az előző szezonban Gerrard a hatodik helyre vezette az együttest, a mostani idényben viszont nem jöttek az eredmények, az utolsó 14 bajnoki meccsén mindössze kétszer nyert vele a szaúdi csapat, így végül január végén a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Brit sajtóhírek szerint a liverpooli legenda meglepő helyről kapott megkeresést, az angol labdarúgás leggyengébben szereplő profi futballklubja, a negyedosztály utolsó helyén álló Carlisle United ugyanis szívesen látná a kispadon. 

A sereghajtó együttestől nemrég rúgták ki Mike Williamson vezetőedzőt, a szakember irányításával a csapat 25 meccsen 14 vereséget szenvedett, és egyre közelebb áll ahhoz, hogy az amatőr ligába zuhanjon.

Gerrard korábban a Premier League-ben szereplő Aston Villát irányította, előtte pedig három évig a skót Glasgow Rangers edzője volt, amelyet a 2020/2021-es idényben bajnoki címig vezetett.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!