Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a mérkőzést, és előbb Mohamed Szalahnak adott egy nagyszerű gólpasszt, majd még az első félidőben az egyiptomi átadása után ő maga volt eredményes. A második félidőben aztán Szoboszlai Dominik újabb gólpasszt adott, de ezt les miatt érvénytelenítették. A Liverpool így is magabiztosan nyert a címvédő Manchester City otthonában, ezzel pedig már a Vörösök előnye 11 pont a Premier League tabellájának élén. A magyar középpályás az angol bajnokság mostani szezonjában már 4 gólnál és 4 gólpassznál jár.
A brit média dicséretéről már írtunk, Jamie Carragher szép szavairól is, ahogy arról is, hogy Szoboszlai Dominik elmondta, hogy annyira elfáradt a meccsen, hogy nem is hallotta, ahogy a szurkolók az ő nevét és a bajnokcsapat rigmust skandálták.
Arról, hogy Szoboszlai mennyit dolgozott ezen a meccsen, méltón árulkodik a lenti videó, amin az látható, hogy a középpályás szinte összeesett a lefújás pillanatában a pálya közepén:
A magyar válogatott csapatkapitánya kicsit viccesen odaszúrt Szalahnak is a meccs után: „Nem ez volt a legjobb gólpassz, amit adtam neki. Tegnap gyakoroltuk ezt a szögletet, és remélhetőleg többször is meg tudjuk majd csinálni. Végre ő is meg tudott találni engem - ez nem minden alkalommal történik meg” – utalt arra, hogy ő is kapott egy gólpasszt az egyiptomitól.