Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az Aston Villa otthonában lép pályára.

A Liverpool szűk két hete bejutott az angol Ligakupa döntőjébe, amit március közepén rendeznek, így az akkorra tervezett, Aston Villa elleni Premier League-meccsnek új időpontot kellett találni. Végül egy hónappal hozták előre Szoboszlai Dominikék találkozóját, a tabella élén hétpontos előnnyel rendelkező Liverpool így szerdán (ma) lesz a szintén Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős birminghamiek vendége.

Szoboszlai Dominik, Liverpool, Aston Villa
Szoboszlai Dominik az első liverpooli gólját éppen az Aston Villa ellen szerezte
Fotó: Paul ELLIS / AFP

A találkozó előtt a Liverpool megosztott egy videót a csapat edzésén történtekről: a magyar középpályás hatalmas erejű lövéssel szerzett gólt a tréning egymás közötti játéka során. A Bors és a Magyar Nemzet is észrevette, hogy egy rakéta emojit is használt a klub a felvétel megosztásakor, ezzel is jelezve Szoboszlai lövőerejét.

Videón Szoboszlai Dominik bombagólja a Liverpool edzéséről:

A liverpool.com is beszámolt Szoboszlai Dominik edzésen lőtt bombagóljáról, a lap szerint a középpályástól ez egyfajta üzenet volt Jamie Carraghernek, aki az elmúlt hetekben többször is kritikával illette a játékát.

A magyar válogatott csapatkapitánya eddig 33 tétmérkőzésen lépett pályára az idényben, ezeken 5 gólt és 5 gólpasszt szerzett. Másfél évvel ezelőtt pedig Szoboszlai éppen a birminghami együttes ellen szerezte az első gólját a Vörösök színeiben.

Az Aston Villa és a Liverpool bajnokija szerdán, magyar idő szerint 20:30-kor kezdődik.

  • Kapcsolódó cikkek

Csaknem az egész ország imádja a Premier League-t. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premiere League-ben is. Részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!