Vágólapra másolva!
Rio Ferdinand mintha valamiért haragudna Szoboszlai Dominikra, ahogy egy évvel ezelőtt, úgy az Everton elleni szerdai rangadó után is a Liverpool és a magyar válogatott támadójába sikerült beleállnia.

Egy évvel ezelőtt Rio Ferdinand, a Manchester United és az angol válogatott korábbi legendás játékosa nem éppen hízelgő nyilatkozatot tett Szoboszlai Dominikról, amikor azt mondta róla, hogy túl van értékelve és nem látja benne azt a játékost, aki méltó lenne Steven Gerrard 8-as mezszámára.

A hetek óta nagyszerű formában játszó Szoboszlairól nem nyilatkozott Rio Ferdinand, viszont most, hogy az Everton elleni városi derbin a szokásosnál gyengébben teljesített (azért egy gólt majdnem rúgott...), máris újra megtalálta magának a magyar támadót.

"Ez még Szoboszlainak is kínos lesz, amikor majd visszanézi ma éjjel. Nem tudom elhinni, hogy eljátszott egy sérülést, nagyon kínos, de tényleg" - mondta az egykori védő, arra az esetre, amikor Szoboszlai a tizenhatoson belül ütközött Vitalij Mikolenkóval, majd lent maradt a gyepen és várta, hogy Michael Oliver büntetőt adjon. Holott nem volt kérdés, hogy a két játékos között megvolt a kontakt a 16-oson belül.

A liverpooli szurkolók azonban nem hagyták annyiban, hogy egykori MU-játékos így megalázza egyik kedvencüket.

Már bocsánat, de az az eset sokkal inkább volt szabálytalanság, mint az Everton javára befújt "szabálytalanságok" legalább 90 százaléka. És erre mondja Ferdinand, hogy kínos. Amiket az Evertonnak befújtak, azok nem voltak kínosak? Ami az egyik góljukhoz vezetett, az nem volt kínos? Takarítsák már el végre ezt az embert a Liverpool meccseiről!

 - írta válaszul egy Pool-drukker.

"Szoboszlai elesett, mert megrúgták a bokáját (nem volt látványos, de volt kontakt). Ferdinand szerint ez kínos, de nem szól arról a négy szabadrúgásról, amit az Everton kontakt nélkül kapott meg" - háborgott egy másik.

Ferdinand kétszínű... Beleáll Szoboszlaiba, mert az elesett és szerinte ez "kínos", miközben az Evertonnál 11 játékos csinálta pontosan ugyanezt

 - osztotta ki egy harmadik a MU-legendát.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!