A január 8-án rendezett odavágón a Spurs hazai pályán 1-0-ra legyőzte Liverpoolt, azt a találkozót Szoboszlai Dominik betegség miatt kihagyta. A magyar válogatott csapatkapitányának mégis szép emlékei lehetnek a Tottenham stadionjáról, ugyanis tavaly december 22-én a Liverpool 6-3-ra nyert a Spurs otthonában bajnoki mérkőzésen, a találkozón Szoboszlai góllal és gólpasszal vette ki a részét a győzelemből.
A Liverpool tehát egygólos hátrányból várhatta az összecsapást, a fordításra pedig minden esélye megvolt, a Tottenham ugyanis a legutóbbi nyolc bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, így az észak-londoni csapat finoman fogalmazva sem volt jó formában.
A Szoboszlaival felálló Liverpool óriási rohamokkal indította a találkozót, a Tottenham pedig két ötöslánccal védekezett a saját kapuja előtt. A magyar válogatott középpályás és a csapattársai is rengeteget próbálkoztak, azonban minden liverpooli lövés elakadt a vendégcsapat egyik bevetődő játékosában. A Liverpool első tiszta ziccerére a 29. percig kellett várni. Ekkor Cody Gakpo verte meg az emberét a bal oldalon, a középre nyesett labdájára Darwin Núnez érkezett, de hét méterről Antonin Kinsky kezébe fejelt.
Egy perccel később Szoboszlai miatt hördült fel az Anfield közönsége.
Mohamed Szalah kiugratása után a magyar középpályás lőtt védhetetlen gólt a jobb alsóba, de a találatát Craig Pawson játékvezető les miatt érvénytelenítette – sajnos jogosan.
A Tottenham végül a 34. percig bírta a Liverpool elképesztő intenzitását.
Ekkor Szalah jobb oldali beadásáról Núnez, majd Szoboszlai is lekésett, de a hosszún érkezett Cody Gakpo, aki hét méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).
A vezetés megszerzése után a Liverpool nem vett vissza a sebességi fokozatból, tovább rohamozott és a 44. percben majdnem növelte is az előnyét. Gakpo ment a bal oldalon, átívelt a hosszúra, ahol az érkező Szalah félfordulatból kapura lőtt, de a 21 éves Antonin Kinsky óriási bravúrral kiszedte a labdát a léc alól.
A második félidőt is hihetetlen tempóban kezdte a Liverpool, Szoboszlai Dominik pedig majdnem betalált.
A 47. percben Andy Robertson jobb oldali szögletét a magyar középpályás csúsztatta meg a rövid oldalon, de Kinsky ismét a helyén volt és óriási bravúrral védeni tudott.
Két perccel később viszont óriási esélyt kapott a Liverpool. Egy labdaszerzés után Szalah ugratta ki Darwin Núnezt, aki megtolta a labdát a kivetődő Kinsky mellett, a cseh kapus azonban elkaszálta az uruguayi támadót, így büntetőt lőhetett a Liverpool. A labda mögé Szalah állt oda és magabiztosan a jobb felső sarokba lőtt a balra vetődő Kinsky mellett (2-0).
A második gól megszerzése után a Liverpool kényelmes helyzetbe került, de Arne Slot együttese hajtott a harmadikért, hogy lezárja a párharcot. Ehhez a 61. percben Szoboszlai Dominik ismét közel járt, de a Gakpótól kapott beadást nyolc méterről Kinsky kezébe fejelte. Két perccel később ismét óriási liverpooli helyzet maradt ki. A remekül futballozó Darwin Núnez ugratta ki a bal oldalon kilépő Gakpót, azonban a holland válogatott támadó 11 méteres lövése bal kapufán csattant.
A 74. percben egy másik holland válogatott játékos, Ryan Gravenberch próbálkozott 17 méterről, de a középpályás bombájának a jobb kapufa állta útját. Sokáig azonban kellett bánkódnia a liverpooliaknak, ugyanis a 75. percben Szoboszlai Dominik eldöntötte a meccset. Egy gyors ellentámadás végén Conor Bradley tálalt tökéletes labdát a mélységből érkező magyar középpályásnak, aki megnézte a bal alsó sarkot, és Kinsky mellett higgadtan a hálóba lőtt (3-0).
Szoboszlai gólja eldöntötte a meccset, a 80. percben viszont tovább növelte előnyét a Liverpool. Alexis Mac Allister bal oldali szögletére Virgil van Dijk robbant be, a holland csapatkapitány pedig négy méterről a kapu bal oldalába csúsztatott (4-0).
A negyedik gól után a Spurs teljesen összezuhant, a Liverpool sorra alakította ki a helyzeteket, de tovább már nem tudta növelni az előnyét, így maradt a 4-0-s végeredmény.
Ezzel a győzelemmel Szoboszlai csapata 4-1-es összesítéssel továbbjutott az elődöntőből, a fináléban a Liverpool ellenfele a Newcastle United lesz. A Ligakupa-döntőt március 16-án rendezik a londoni Wembley Stadionban.
Ligakupa, elődöntő, visszavágó:
Liverpool-Tottenham Hotspur 4-0 (1-0)
továbbjutott: a Liverpool, 4-1-es összesítéssel.