Az olasz újságíró szerint a Newcastle United svéd csatára, Alexander Isak iránt a Liverpool az egyik legkomolyabb érdeklődő, Romano szerint már meg is történt a kapcsolatfelvétel a felek között.
Alexander Isak vasárnap éppen a Liverpool ellen lépett pályára, csapata, a Newcastle United pedig 70 év elteltével nyert újra nagy trófeát, ugyanis a Ligakupa a Szarkákhoz került. Fabrizio Romano szerin emiatt is hatalmas az érdeklődés Isak irányába, de nemcsak a Liverpool, hanem az Arsenal is tárt karokkal várná a svéd válogatott játékost.
A londoniak két fő célpontja Isak és a lipcsei Benjamin Sesko lehet, de Romano szerint Isak a fő célpont.
"A Liverpoolnál már felvették a kapcsolatot a játékos képviselőivel. Arra számíthatunk, hogy a Liverpool aktív lesz a nyáron, és ő az egyik név, aki szóba jöhet" - mondta Romano, de az is biztos, hogy Isak nem lesz olcsó, a The Athletic szerint a Newcastle akár 150 millió fontot is kérhet érte, ami biztosan elriasztaná a vevőket.
A Newcastle csapata minden bizonnyal megtartaná Isakot, hiszen a következő szezonban Bajnokok Ligája-meccseken is szükség lehet rá, de megfelelő ajánlat esetén biztosan elengedik majd.
Alexander Isak ebben a szezonban 33 mérkőzésen 23 gólt lőtt és van öt gólpassza is. A svéd csatár 2022 nyarán érkezett Angliába, akkor klubrekordot jelenő, 60 millió fontot adott érte a Newcastle.