Vágólapra másolva!
Az MTK Budapest háromgólos győzelmet aratott a vendég Nyíregyháza felett a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának harmadik vasárnapi mérkőzésén.

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a publikum, a kapuk viszont nem forogtak veszélyben. Bő negyedóra elteltével fölénybe került a fővárosi együttes, a vendégkapusnak kétszer is nagyot kellett védenie, hogy megóvja csapatát a góltól. A Nyíregyháza először harminc perc elteltével veszélyeztetett, amikor egy szöglet után Alaxai a kapufát találta el. Nem sokkal később ugyan az MTK betalált, de les miatt nem adták meg a gólt, így döntetlennel vonulhattak a játékosok az öltözőbe.

Budapest, 2024. december 3.
Az MTK  játékosainak gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójából elhalasztott MTK Budapest - Paksi FC mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2024. december 3-án.
MTI/Szigetváry Zsolt
Az MTK játékosainak gólöröme a Nyíregyháza elleni bajnokin
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Térfélcserét követően Nagy Dominik révén a Nyíregyháza ismét a kapufát találta el, a túloldalon viszont a kék-fehérek egy megpattanó lövéssel vezetést szereztek. A második félidőben nagyobb volt az iram, emellett továbbra is az MTK kontrollálta a meccset, a 75. percben pedig a csereként beállt Németh remek fejese végleg eldöntötte a három pont sorsát. A Nyíregyháza a hajrában sem tudott újítani, sőt, a kegyelemdöfést egy másik hazai cserejátékos, Polievka hajszálpontos tekerése adta meg a hosszabbításban.

A negyedik helyezett fővárosiak immár négy kör óta veretlenek, a bennmaradásért küzdő nyírségiek viszont ugyanennyi meccsen nem tudták begyűjteni a három pontot, ezeken a találkozón ráadásul gólt sem szereztek - írja az MTI.

OTP Bank Liga, 24. forduló: 
MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus FC 3-0 (0-0) 
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Bognár gólszerzők: Horváth A. (48.), Németh K. (75.), Polievka (94.) 
sárga lap: Végh (59.), Varju (89.), illetve Correa (26.), Beke (27.), Nagy D. (45.)

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!