Vágólapra másolva!
Hosszan tartó súlyos betegség után 43 éves korában meghalt a korábbi montenegrói válogatott futballista, Andrija Delibasic.

Az egykori játékos halálhíréről a Montenegrói Labdarúgó Szövetség (FSCG) számolt be a szerdai közleményében. 

Delibasic a szerb Partizan Belgradban kezdte pályafutását – itt szerezte meg élete első gólját a Bajnokok Ligájában –, majd 2004-ben a Mallorca csapatához igazolt, amelyben mindössze 29 mérkőzésen szerepelt. Négy év alatt ötször adta kölcsön a klub, így szerepelt többek között a portugál Benficában, a spanyol Real Sociedadban és a görög AEK Athens csapatában is. 

A Rayo Vallecano egykori játékosa, Andrija Delibasic pályafutása során 79 meccsen lépett pályára a spanyol élvonalban
Fotó: AFP

Pályafutása egyik legsikeresebb időszakát a spanyol Hércules CF csapatánál töltötte, ahol két szezon alatt 20 gólt szerzett és kulcsszerepe volt abban, hogy a klub feljutott az első osztályba a 2009/2010-es szezonban. Innen a Rayo Vallecanóhoz szerződött, ahol 2010 és 2013 között 84 meccsen 15 gólt lőtt és kiosztott 4 gólpasszt. Ezt követően 2014-ben megfordult a thaiföldi Ratchaburi FC-ben, majd egy évvel később, 2015-ben a montenegrói Sutjeskánál fejezte be karrierjét. Visszavonulása után Delibasic segédedzőként dolgozott a Partizannál és a montenegrói Buducsnostnál, míg vezetőedzőként a montenegrói élvonalban szereplő Mornart irányította 2021 és 2023 között.

Delibsic pályafutása során 21-szer szerepelt a montenegrói válogatottban és hat gólt szerzett, többek között 2011 októberében Anglia ellen ő fejelte az egyenlítő gólt, amivel Montenegró kiharcolta a 2012-es Eb-pótselejtezőt. 

Az orvosok 2023-ban agydaganatot diagnosztizáltak nála, és megműtötték. Ezt követően visszatért a futballba, tavaly nyáron a Buducnost sportigazgatójának nevezték ki, azonban a rák kiújult, és másodszor már nem sikerült győzedelmeskednie a betegség felett.

"Andrija, úgy küzdöttél, mint egy oroszlán. Nem hagytad, hogy a betegség megtörjön, tisztességtelen csatát kellett vívnod, ahol az ellenfél erősebb volt, de te soha nem adtad fel. Mindig is harcos voltál, hittél magadban. Megmutattad milyen erős vagy és győztél. Az első alkalommal. Sajnos a betegség visszatért, és ezúttal sokkal erősebben, kegyetlenebbül támadt. Ezúttal nem sikerült felülkerekedned rajta. Nehezen tudjuk elfogadni, hogy már nem vagy velünk, és azt, hogy soha többé nem fogsz besétálni a stadionodba. A te Partizanod stadionjába, ahol felnőttél és 40 gólt szereztél. Örökké emlékezni fogunk a győzelmekre, a gólokra – akár a Bajnokok Ligájában, akár máshol –, mert számodra soha nem voltak nagy vagy kis meccsek. Csak olyan meccsek voltak, amelyeken mindent beleadtál a győzelemért. Andrija, nyugodj békében. Vigyázzanak rád az angyalok" – búcsúzott korábbi játékosától a szerb Partizan a hivatalos honlapján.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!