Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligájában és a spanyol bajnokságban is címvédő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a jövő héten szerdán és csütörtökön bíróság elé áll adócsalás miatt.

A spanyol ügyészség tavaly márciusban négy év kilenc hónap börtönbüntetést kért az olasz szakvezetőre jövedelme eltitkolása és így adóbefizetés elkerülése miatt. A vád szerint Ancelotti az első madridi edzői korszaka során, 2014-ben és 2015-ben több mint egymillió euróval károsította meg az államkasszát.

Real Madrid v Barcelona - Spanish Super Cup
Carlo Ancelottinak bíróság elé kell állnia
Fotó: Anadolu via AFP/Ismael Adnan Yaqoob

Egy 2023-ból származó bírósági dokumentum szerint a tréner a nyomozás során elismerte bűnösségét.

Az MTI a madridi bíróság szóvivőjére hivatkozva azt írja, hogy a 65 éves Ancelottinak kötelessége jelen lenni a tárgyalásokon.

„Vakon bízom a törvényekben és az igazságszolgáltatásban. Nem aggódom, de ha azt mondják, hogy csaltam, az zavar” – fogalmazott Ancelotti, aki először 2013 és 2015 között irányította a Real Madridot, majd 2021-ben tért vissza a klubhoz, amelyhez jövő nyárig köti a szerződése.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!