Vágólapra másolva!
Csütörtök este a listavezető Barcelona hazai pályán 3-0-ra legyőzte az Osasuna csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójából pótolt mérkőzésén, ezzel Hansi Flick együttese növelte előnyét a címvédő Real Madriddal szemben a tabellán. A katalán csapat ezzel már 19 mérkőzés óta veretlen, azonban könnyen lehet, hogy adminisztratív okok miatt fog megszakadni ez az elképesztő sorozat.

A Barcelona az Osasuna legyőzésével minden sorozatot figyelembe véve már 19 mérkőzés óta veretlen, ezzel a német Hansi Flick beállította a holland Johan Cruyff veretlenségi rekordját. Azonban megeshet, hogy a német szakembernek le kell mondani erről a csúcsról, ugyanis spanyol sajtóértesülések szerint az Osasuna megóvhatja a csütörtöki összecsapást, méghozzá Iñigo Martínez játéka miatt. 

Iñigo Martínez a szabályok szerint nem léphetett volna pályára
Fotó: AFP/Josep Lago

Történet lényeg, hogy a 33 éves belső védőt behívták a spanyol válogatottba a hollandok elleni Nemzetek Ligája negyeddöntőre, azonban Iñigo Martínez egy kisebb térdsérülés miatt nem utazott el a csapat edzőtáborába. A csavar pedig itt jön a történetben, ugyanis a szabályok kimondják, hogy ha egy játékost a sérülés miatt „visszahív” a klubja a válogatottól, akkor a nemzetközi szünetet követő első öt napban nem léphet pályára a játékos a klubjában. 

Márpedig a spanyol válogatott legutóbbi meccse múlt vasárnap volt a holland csapat ellen, így nem nehéz kiszámolni, hogy csak négy nap telt el a válogatott meccs és az Osasuna elleni találkozó között. 

A Barcelona 28 mérkőzést követően három pont előnnyel vezeti a spanyol bajnokságot a címvédő Real Madrid ellen. Azonban ha helyt adnak az Osasuna óvásának, akkor a katalán csapattól minden bizonnyal elveszik a győzelmet, és a pamplonai együttesnek adják a három pontot 0-3-as összesítéssel. 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!