Vágólapra másolva!
Belgium Ukrajna ellen játszott a Nemzetek Ligájának rájátszásában és a tét az volt a belgák számára, hogy a következő kiírásban is a Nemzetek Ligájának A divíziójában szerepelnek-e. Az első meccsen 3-1-re kikaptak az ukránoktól, azonban a hazai visszavágón 3-0-ra győztek, így összesítésben 4-3-mal az elit mezőnyben maradtak.

Kicsivel több mint negyedóra kellett a belgáknak ahhoz, hogy ledolgozzák a kétgólos hátrányt és megfejeljék még egy találattal az összesítés állását, amivel már ők álltak jobban a párharcban. Belgium a második félidő 70. percétől a 86.-ig előbb Cuyper, majd kétszer Lukaku révén 3-0-s előnyre tettek szert, amit meg is tartottak a lefújásig.

Mindez azt jelentette, hogy az első felvonásban elszenvedett 3-1-es vereség ellenére is hozták a párharcot, és maradhatnak a Nemzetek Ligájának A divíziójában a következő kiírásban is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!