Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A német másodosztályban a Hertha labdarúgócsapata újabb sokkoló vereséget szenvedett, ezzel egyre közelebb került a kieséshez. Az Elversberg elleni kudarc után a német sajtó a meccsen nagyot hibázó Dárdai Mártont súlyos kritikával illette.

A Hertha BSC idén borzalmasan szerepel a Bundesliga 2-ben, a szebb napokat megélt berlini csapat hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, ezekből ötöt elveszített. Legutóbb az Elversberg otthonában szenvedett 4-0-s vereséget Stefan Leitl együttese, a súlyos kudarc után a német sajtó nem is kímélte a klubot. A Bild a berlini csapat két középső védője, Dárdai Márton és Linus Gechter brutális egyéni hibáiról is megjegyzést tett, és azt pedzegette, hogy még az a szégyen is megeshet a csapattal, hogy a harmadosztályba zuhan. A négy bekapott gólból kettő esetében, főként a második találatnál hibázott hatalmasat Dárdai Pál középső fia, aki kemény kritikákat kapott a német lapoktól.

„Egy bedobás után Dárdai Márton tisztázni akart, de az égbe lőtt labdája az ellenfél előtt landolt, aki könnyedén lőhetett a kapuba” – idézte a Magyar Nemzet az egyik jelentős berlini lap, a Berliner Kurier sorait, amely katasztrófaként jellemezte a 4-0-s vereséget.

Dárdai Mártont nem kímélte a német sajtó
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by David Inderlied / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Kollektív munkamegtagadás, Dárdai volt a legveszélyesebb elversbergi

– mondott még súlyosabb ítéletet a magyar válogatott védő teljesítményéről a Berliner Morgenpost. A meccset végigjátszó Dárdai Márton nagyon rossz osztályzatokat kapott, a bátyja, Dárdai Palkó pedig a 83. percben állt be csereként, így ő már nem tudott sokat hozzátenni a játékhoz.

Dárdai Pál tavalyi elküldése után még mélyebbre jutott a Hertha, a berlinieket jelenleg a kiesés veszélye fenyegeti a másodosztályban. 

Az előző idény végén azért küldték el a vezetőedzői posztról a magyar szakembert, mert a Hertha a kilencedik helyen végzett, és nem volt reális esélye az azonnali visszajutásra a Bundesligába. A berlini klub azóta már a második edzőjét fogyasztja, de a kirúgott Christian Fiél utódja, Stefan Leitl sem tudott még csodát tenni. A Hertha tíz fordulóval az idény vége előtt mindössze a 14. helyen áll a 18 csapatos Bundesliga 2-ben, és már csak négy ponttal előzi meg az osztályozós helyen tanyázó Braunschweig együttesét.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!