Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Pénteken este kiesési rangadóval folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga. A kecskeméti mérkőzés előtt a debreceni klublegenda, Dombi Tibor beszélt a csapata helyzetéről, de kitért a magyar válogatottra és Marco Rossira is.

A Debreceni VSC és a Kecskeméti TE 20-20 ponttal áll az NB I tabellájának utolsó két helyén. A két csapat a 25. forduló péntek esti mérkőzésén Kecskeméten találkozik egymással, a vesztes pedig komoly bajba kerülhet. A válogatottszünetben volt ideje felkészülni a kluboknak az összecsapásra, az öt meccs óta nyeretlen DVSC-t ősszel megbízott vezetőedzőként irányító Dombi Tibor pedig elárulta, hogy miként áll a Loki helyzete.

Dombi Tibor, DVSC, Debrecen
Dombi Tibornak nem először kell kihúznia szeretett klubját a slamasztikából
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Benne élek a debreceni mindennapokban, talán ezért is 

az volt az első gondolatom a válogatott törökök elleni vereségéről, hogy kísérteties a hasonlóság a DVSC-vel. 

Az Eb-selejtezőkön minden sikerült, még az ellenfél helyzetéből is mi rúgtunk gólt, most viszont semmi sem. Ugyanezt élem meg Debrecenben. Én akkor is óvatosságra intettem másokat, amikor két éve a harmadik helyen zártuk a bajnokságot, mert akkor minden összejött, néha úgy játszottunk, hogy nem hittem a szememnek" – hasonlította össze a Nemzetek Ligája-osztályozóval a klub helyzetét Dombi Tibor, aki szerint a Debrecen sokkal jobb csapat annál, hogy a kiesés ellen harcoljon. – 

Kikészülök ettől az idénytől. 

Elismerem, az ősszel voltak gondok a minőséggel, de a télen egyértelműen sikerült megerősíteni a csapatot. Jól is indultunk, megnyertünk két meccset, de aztán következett négy bosszantó vereség, amitől lelkileg padlóra kerültünk, ráadásul sokan meg is sérültek. Kicsit talán racionálisabban kellene futballoznunk, olykor a döntetlent is meg kell becsülni. Nem akarok jósolgatni a Kecskemét elleni meccsre és a folytatásra sem, azt azonban ki merem jelenteni, 

a tavaszi Lokinak egyértelműen az első osztályban van a helye. 

Ha a játékosok azt hozzák, amire képesek, akkor biztosan kiharcoljuk a bennmaradást."

Dombi Tibor nem érti, miért foglalkozik a kritikákkal Marco Rossi

A jelenleg pályaedzőként dolgozó Dombi 35-ször szerepelt a magyar válogatottban, az atlantai olimpián is szerepelt. A debreceni klublegenda úgy véli, hogy a portugálok játékába gyakran becsúszik egy-egy hiba, ezért nem bánja, hogy a dánok helyett ők lettek a magyar válogatott ellenfelei a világbajnoki selejtezőben. Hozzátette: reméli, hogy ősszel debreceni játékos is szerepel majd a keretben.

UEFA Nemzetek Ligája, UEFANemzetekLigája, a magyar válogatott hivatalos sajtótájékoztatója, Telki, Marco Rossi, MarcoRossi, 2024.11.18.
Marco Rossi többször reagált már a kritikákra, ezt Dombi Tibor nem érti
Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Azt gondolom, Marco Rossi inkább a fiatalokat fogja majd próbálgatni [a júniusi felkészülési mérkőzéseken], ki az, akire majd a tétmeccseken is lehet számítani. A kezdőcsapat megvan, az alapemberek mögött lenne jó erősíteni a keretet. Nem akarok találgatni, és ajánlgatni sem senkit, legfeljebb annyit mondhatok, 

nagyon szurkolok Szuhodovszki Somának, 

aki két éve már volt válogatott, s Debrecenben nap mint nap látom, milyen tehetséges, elszánt labdarúgó – mondta a Magyar Nemzetnek Dombi Tibor, aki Marco Rossira külön is kitért. – 

Az egész ország mögötte áll, nem is értem, hogy a kapitány miért foglalkozik annyit a gyakran képzelt kritikákkal.

Dombi Tibor a magyar utánpótlásról, így Tóth Alexről is beszélt, a teljes cikk ITT olvasható el.

  • Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!