Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján a Manchester United 4-1-re legyőzte a Real Sociedadot, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A mérkőzésen a játékvezető három büntetőt is megítélt, majd egy újabb 11-est adott volna az angol csapat javára, ám a United játékosa, Patrick Dorgu közbelépett.

Az El-nyolcaddöntő visszavágóján a francia Benoit Bastien három tizenegyest is megítélt – kettőt a Manchester United, egyet a Real Sociedad javára –, és egy futballistát is kiállított a baszk csapatból. Az Old Traffordon lejátszott mérkőzésen a United dán balhátvédje, Patrick Dorgu főszerepet játszott, ugyanis az egyik büntetőt ő harcolta ki, és a vele szemben elkövetett szabálytalanság miatt kapott piros lapot Jon Aramburu. A 20 éves védő a 86. percben egy újabb tizenegyest harcolt ki csapata javára, ám mielőtt Bruno Fernandes ismét odaállt volna a labdához, 

Dorgu sportszerűen jelezte a bírónak, hogy ezúttal nem történt szabálytalanság, ezért nem jár újabb büntető az angoloknak.

A dán válogatott játékos jelzését követően a videobíró felülvizsgálta az esetet, majd a játékvezető visszavonta a 11-est,

ugyanis a spanyol együttes játékosa, Hamari Traore valóban nem szabálytalankodott, hiszen a labdát találta el. A United ennek ellenére is szerzett még két gólt Fernandes és Diogo Dalot révén és 4-1-re nyert, így az első meccsen elért 1-1-es döntetlent követően 5-2 összesítéssel lépett tovább a negyeddöntőbe.

A meccset követően Rúben Amorim megdicsérte sportszerű játékosát, ugyanakkor nem volt benne biztos, hogy így tett volna, amennyiben nem jutottak volna tovább.

Ez egy jó dolog. Büszke vagyok rá, de nem tudom, hogy ugyanezt mondanám-e, ha más lenne az eredmény. 

Remek teljesítményt nyújtott, a mérkőzés előrehaladtával egyre jobbá vált” – mondta a United portugál vezetőedzője Dorguról.

A Manchester United az Európa-liga negyeddöntőjében a francia Olympique Lyon csapatával csap majd össze a legjobb négy közé jutásért.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!