Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az NB I 22. fordulójában az Újpest hazai pályán szenvedett 5-1-es vereséget az MTK-tól, ami a kapott gólok számát tekintve történelmi méretű zakót jelent a Szusza Ferenc Stadionban, és ezt Fiola Attila is nehezen viselte.

A találkozó lefújása után az Újpest csereként pályára lépő, 35 éves, 62-szeres magyar válogatott védője, Fiola Attila kendőzetlen őszinteséggel beszélt a lila-fehérek teljesítményéről.

Budapest, 2025. március 1.Marin Jurina, az MTK játékosa (j) ünnepli gólját csapattársaival a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Újpest FC - MTK Budapest mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2025. március 1-jén. Az MTK 5-1-re győzött.MTI/Hegedüs Róbert, Fiola Attila
Fiola Attila is bánhatta, hogy Riccardo Piscitelli (pirosban) alig győzte számolni a kapott gólokat
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

„Jól kezdtük a meccset, volt két-három nagy helyzetünk, de egyiket sem tudtuk berúgni, utána pedig a semmiből kaptunk egy tizenegyest. Az első félidő végén és a második félidőben pedig ugyanazt a káoszt láthatták a nézők. 1-1 után visszajöttünk a meccsbe, 

de nagyon gyorsan kaptunk még egy gólt, és onnan a teljes összeomlás jött az egész csapatnak. Kritikán aluli teljesítményt nyújtott mindenki

- mondta a rutinos védő, aki egyúttal minden újpesti drukkertől is bocsánatot kért.

Fiola Attila szerint szégyen, ami az Újpesttel a hajrában történt

Arra a kérdésre, hogy mi most a csapat legnagyobb problémája egyetlen szóval felelt:
„Minden. Nem tudunk gólt rúgni, minden meccsen kettesével kapjuk a gólokat, ma is ötöt kaptunk... Nem tudok mit mondani, mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mi az, amit rosszul csinál" - mondta letörten Fiola, aki a taktikai dolgokkal nem akart foglalkozni.

Mindenkinek össze kell szednie magát, mert az szégyen, ami a 60. perc után történt

- zárta mondandóját.

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben, míg a kék-fehérek egymás után a második sikerüket aratták.

Az Újpest utoljára 1952-ben kapott hazai pályán öt gólt az MTK-tól, az akkor éppen Budapesti Bástyának hívott csapat 5-2-re verte a Budapest Dózsát.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!