Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az OTP Bank Liga 23. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Ferencváros 1-0-ra nyert Alekszandar Pesics góljával a Debrecen otthonában. A Fradiba hosszú sérülést követően visszatért Dibusz Dénes, míg a Liverpool korábbi BL-győztes focistája, Naby Keita először kezdett a címvédő fővárosi csapatban.

A sorozatban három vereséget számláló Debrecen vendége volt a Győr ellen hazai pályán fontos pontokat hullajtó (2-2) Fradi.

Fradi, Ferencvárosi TC vs Malmö FF, Budapest, UEFA Európa Liga Groupama Arena, férfi labdarúgócsapat, 2024.11.28. , Dibusz Dénes
Dibusz Dénes visszatért a sérülése után a Fradiba
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Fradi-előny az első félidőben

Jó hír lehetett a ferencvárosi szurkolók számára, hogy 

a sérülését követően visszatért a kezdőcsapatba Dibusz Dénes, 

akit még a január 23-án rendezett Eintrach Frankfurt elleni EL-meccs 33. percében kellett lecserélni, így a legutóbbi hat NB I-es találkozót kihagyta.

Először volt a kezdőcsapat tagja a Liverpool korábbi BL-győztes focistája, Naby Keita is, aki ezt megelőzően két meccsen mindössze 36 percet játszott. Ráadásul Varga Barnabás is leülhetett már a kispadra.

Ilyen előzmények után - természetesen csak a nők köszöntése után - kezdődhetett a találkozó. Jó iramban kezdődött a meccs, de az első tíz perc nem hozott igazán komoly lehetőséget egyik oldalon sem, majd Pesics miatt kellett aggódniuk a vendég szurkolóknak, aki rosszul esett Lang becsúszása után, és a fejét beverte a földbe, de szerencsére nem lett belőle komolyabb baj. 

A 17. percben óriási hazai helyzet maradt ki, Dzsudzsák bal oldali szabadrúgása után Domingues fejelt hat méterről centikkel a jobb kapufa mellé. A folytatásban inkább a mezőnyben volt nagy csata, egészen a 25. percig, amikor Saldanha kapott kiváló indítást, majd hatalmas ziccerben, nyolc méterről kapu fölé lőtt centikkel. Bő fél óra játék után Maurides került nagy helyzetbe és lőtt kapu fölé, de egyébként is lesről indult. 

Debrecen, 2025. március 9.
Henrik Rönnlöf Castegren (j), a Debrecen és Ibrahim Cissé, a Ferencváros játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. március 9-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Hatalmas volt a csata a pályán 
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 35. percben szerzett vezetést a Ferencváros, amikor Tóth passza Saldanha húzta meg Lang mellett a bal oldalon, majd szépen adott középre, ahol Pesics négy méterről a kapuba lőtt, Hegyi már csak beleérni tudott a labdába. 

A kapott gól megzavarta a DVSC-t, így maradt támadásban a Fradi. A 39. percben így is egyenlíthetett volna a Loki, de Youga távoli bombája kaput tévesztett. A félidő hajrájában egy gyors kontra végén ismét Pesics találhatott volna be, de Hegyi elkotorta előle a labdát. A ráadás pillanatiban ismét Pesics került helyzetbe Saldanha passza után, de ez is kimaradt, így egygólos Fradi-előnnyel mentek a csapatok a szünetre. 

Varga Barnabás is visszatért

Nagy iramban kezdődött a második játékrész is, olykor kicsit a kelleténél is keményebben léptek oda a játékosok. A DVSC próbált már a Fradi térfelén letámadni, de nem sok sikerrel. Szűk egy óra játék után a DVSC és a Fradi is cserélt. Előbbinél Castegren helyett Vajda állt be, míg a utóbbinál Pesics és Keita ment le, Varga Barnabás és Maiga folytatta. 

Debrecen, 2025. március 9.
Maurides Roque Junior (j) a Debrecen valamint Naby Keita (b) és Raul Gustavo, a Ferencváros játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. március 9-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Naby Keita is jól játszott, ameddig a pályán volt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 62. percben Varga elől óriási mentett Hegyi, így életben tartva a Loki reményeit a folytatásra. A debreceni kapus pár perccel később Makreckis lövése után is bizonyította, miért is bíznak benne annyira a DVSC-nél, a Fradi szélsője a fél hazai védelmet megbolondította a lövése előtt a tizenhatoson belül. 

Nestor El Maestro cserékkel próbált frissíteni a meccs utolsó szakaszára, a Debrecen edzője mindent bevetett az egyenlítés érdekében. A 78. percben ismét Makreckis-Hegyi párbaj volt, ismét a kapus nyert, míg a másik oldalon Domingues lövésébe Gartenmann állt bele, így az utolsó tíz perchez érkezve továbbra is egygólos volt a vendég előny. 

A hajrában a Loki mindent megtett az egyenlítésért, mindkét oldalon voltak még jó lehetőségek, de újabb gól már nem esett - a 94. percben még Berke második sárga lappal kiállította Romaót -, így a Ferencváros 1-0-ra nyert Debrecenben. 

A Fradi a győzelemmel visszavette a tabellán a második helyet és két pontra csökkentette a hátrányát az állovas Puskás Akadémia mögött, míg a DVSC maradt a sereghajtó az NB I-ben és sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el. 

  • OTP Bank Liga, 23. forduló

Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
G.: Pesics (35.)
kiállítva: Romao (94., Ferencváros)
sárga lap: Domingues (55.), Lang (93.), illetve Tóth A. (49.), Gartenmann (65.), Romao (78., 94.), Makreckis (89.)

DVSC: Hegyi - Szécsi (Stojkovic, 88.), Lang, Hofmann, Castegren (Vajda B., 60.) - Szűcs (Szuhodovszki, 75.), Youga, Malinov, Domingues - Dzsudzsák (Kocsis D., 77.), Maurides

Ferencváros: Dibusz - Makreckis (Kaján, 89.), Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo - Keita (Maiga, 58.), Romao, Tóth A., Civic (Ramírez, 73.) - Pesic (Varga B., 58.), Saldanha (Zachariassen, 90.) 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!