Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Újabb díjat zsebelhetett be az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar focistája. Gera Zoltán portugálok elleni, 2016-os Európa-bajnoki találatát választották meg a XXI. század magyar góljának a Nemzet Bombázói szavazáson.

A dobogósok sorrendjét a Nemzeti Sportrádióban ismertette csütörtök reggel Ballai Attila főszerkesztő, amelyből kiderült, hogy Gera Zoltán találata végzett az élen.

Gera Zoltán
Gera Zoltán portugálok ellenére góljára minden magyar emlékszik 
Fotó: AJoe KLAMAR / AFP

Gera Zoltán újabb elismerése

A Lyonban rendezett, 3-3-as döntetlennel zárult csoportmérkőzésen

 Gera egy szöglet utáni kipattanót mellel "feldobott" magának, majd hatalmas erővel kilőtte a bal alsó sarkot a későbbi Európa-bajnok portugálok ellen.

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri - Bánki József, Bene Ferenc, Bozsik Péter, Vincze Ottó, Wukovics László - döntése értelmében (amely kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg).

A második helyen Szoboszlai Dominik, a válogatott miatt csapatkapitánya végzett, amelyet 2020 novemberében utolsó pillanatban szerzett az Izland elleni pótselejtezőn, és ezzel "kilőtte" a csapatot a kontinensviadalra.

A harmadik a korábbi csapatkapitány Szalai Ádám lett, aki 2022 szeptemberében Németországban egy szögletből kapott labdát sarkazott a hálóba, eldöntve ezzel az összecsapást.

Korábban a XX. század versenyében az első és a harmadik helyen is holtverseny alakult ki. A két győztes találat ugyanazon a meccsen született: az 1966-os világbajnokság csoportkörében a magyar válogatott 3-1-re legyőzte a címvédő brazil csapatot. Az első félidő elején előbb Bene Ferenc egy cselsorozat után, majd a másodikban Farkas János egy kapáslövéssel szerzett vezetést 1-0-ra, illetve 2-1-re. A harmadik helyen Esterházy Mártonnak az 1984-es holland-magyar vb-selejtezőn lőtt gólja végzett holtversenyben Puskás Ferencnek az évszázad mérkőzésén, azaz a 6-3-ra megnyert angol–magyar találkozón a legendás visszahúzós csele után elért találatával - írja az MTI.

A végeredmény: 1. Gera Zoltán (2016. június 22., Magyarország-Portugália 3-3) 2. Szoboszlai Dominik (2020. november 12., Magyarország-Izland 2-1) 3. Szalai Ádám (2022. szeptember 23., Németország-Magyarország 0-1)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!