Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője a labdát is okolja, hogy a vártnál nehezebben jutott tovább együttese az FA-kupa negyeddöntőjébe. Josep Guardiola arról is beszélt, hogy jól halad az aranylabdás Rodri felépülése, így az Európa-bajnok, aranylabdás középpályás akár már a mostani idényben visszatérhet a pályára.

A Manchester City szombaton a Szűcs Kornélt foglalkoztató, másodosztályú Plymouth Argyle ellen hátrányból fordítva aratott 3-1-es győzelmet az FA-kupa nyolcaddöntőjében, hazai pályán. Azóta az is kiderült, hogy Pep Guardiola együttesének következő ellenfele is egy magyar válogatott focista csapata lesz – Kerkez Milos ugyanakkor az eltiltása miatt nem léphet majd pályára a Bournemouth otthonában sorra kerülő, március végi negyeddöntőben. A Plymouth elleni mérkőzés után Guardiola a labdával is magyarázta, hogy megszenvedett a csapata a Championship utolsó előtti helyezettjével az Etihad Stadionban.

Pep Guardiola, Manchester City
Pep Guardiola megindokolta, miért jutott nehezen a Manchester City az FA-kupa negyeddöntőjébe
Fotó: Glyn KIRK / AFP

„A Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben is minőségi a labda, itt azonban nem, mert nehéz kontrollálni – nyilatkozta Guardiola. – 

Látták, hány lövés nem talált kaput?! Más meccseken ezek a kísérletek mind eltalálják...

A Citynek a Plymouth ellen 29 lövése volt, ebből 20 elkerülte a kaput. Január elején az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta is hasonló kifogást talált az elveszített Ligakupa-elődöntő után.

Pep Guardiola a Manchester City aranylabdásáról, Rodriról is beszélt

Rodrit szeptember végén műtötték meg, miután az Arsenal elleni bajnoki rangadón a jobb térdében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Akkor úgy tűnt, a mostani bajnoki szezonban már nem játszhat.
„A szurkolóknak tudniuk kell, hogy nem csak ők izgatottak – utalt Rodri javuló állapotára Guardiola. – 

Már labdához ért, ott volt az öltözőben, magabiztosabbnak, boldogabbnak érzi magát. 

Korábban nem számíthattam erre, de talán már a bajnokságban a szezon végén a segítségünkre lehet."

Ugyanakkor a katalán tréner hozzátette, a klub óvatosan jár majd el a spanyol futballista visszatérését illetően, semmiképpen sem szeretnék siettetni.

A 28 éves Rodri az egyik alapembere a bajnoki címvédő Manchester Citynek és az Európa-bajnok spanyol válogatottnak is – a tavalyi, németországi kontinensviadalon őt választották a torna legjobbjának. 

A City megérezte a középpályás hiányát, 

a korábbi években megnyilvánuló dominanciája után a mostani idényben a csapatnak küzdenie kell, hogy BL-indulást érő helyen végezzen a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában pedig már a nyolcaddöntőbe sem jutott be.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!