Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A felnőtt férfi magyar labdarúgó-válogatott Törökország legjobbjaival csap össze egy oda-visszavágós párharcban, melynek tétje az lesz, marad-e a nemzeti csapat a Nemzetek Ligájának elit divíziójában. A két mérkőzésre elkezdődött a felkészülés, ennek szellemében pedig hétfőn délután sajtótájékoztató volt Telkiben a Lipcsében legutóbb szenzációsan védő Gulácsi Péterrel és az "elsőbálozó" Tóth Alexxel.

Az NSO számolt be róla, hogy Gulácsi, miután visszatért a válogatotthoz (még tavaly ősszel kérte a kapus Marco Rossit, hogy pihenhessen egy kicsit), az alábbiak szerint nyilatkozott az újságíróknak: 

„Szerintem itthon kicsit nagyobb feneket kerítettek annak, ami történt, mint kellett volna. Ha megnézzük a nemzetközi futballt, hogy hány játékos kap pihenőt, vagy mérkőzéseket kell kihagynia akár a klubjában vagy a válogatottban. Ha megnézzük a történetemet és mögé nézünk a dolgoknak, egyértelműen kiderül, hogy közel 35 évesen egy hosszú sérülés után próbálok egészséges maradni és eközben a klubcsapatomban is meg kívánom őrizni a helyemet. Ez egy szimplán egy ilyen téren megszületett kérésem volt a kapitány felé.

Az a korábbi nyilatkozatom, hogy meglátjuk, mit hoz a jövő, arra vonatkozott, hogy ha a kapitány esetleg úgy dönt, hogy többet nem hív be. Hála Istennek újra meghívott, itt vagyok. Számomra nem volt ez egy komplikált történet, mint amit páran megpróbáltak ebbe belelátni. Eredendően felváltva védtünk volna Dibusz Dénessel az októberi és a novemberi mérkőzéseken."

A nemzeti csapatba először behívott Ferencváros-játékos, Tóth Alex így fogalmazott az eseményen: „Ilyen lehetőséget kevesen kapnak. Minden magyar álma ez, hogy válogatott legyen, leírhatatlan érzés volt, amikor megtudtam, hogy Marco Rossi számít rám.

Előzetesen csupa jót mondtak nekem a csapatnál uralkodó hangulatról és ez be is igazolódott: mindenki ott segít, ahol tud.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!