Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Gulácsi Péter, az RB Leipzig magyar válogatott kapusa a szezon során már ötödik alkalommal került be a forduló válogatottjába a Bundesligában.

A 34 éves magyar kapus elképesztő meccset produkált a Bajnokok Ligájában negyeddöntős Borussia Dortmund ellen 2-0-ra megnyert találkozón. 

Az 58-szoros magyar válogatott kapus a szombat esti rangadón olyan mutatókkal büszkélkedhetett, amilyeneket három éve nem láttak az öt európai topliga egyikében sem.

Gulácsi Péter a találkozón 9 védéssel segítette győzelemhez csapatát, a Sofascore-tól pedig 9.8-as osztályzattal honorálták a teljesítményét. Az utóbbi három szezonban ezzel Gulácsi lett mindössze a negyedik kapus, aki a támadó statisztikák alapján legalább 3,5 góltól mentette meg a csapatát. Ráadásul ő az első, aki ezt úgy tette meg, hogy egyetlen gólt sem kapott.

Gulácsi Péter a szezon legjobb kapusteljesítményét nyújtotta
Fotó: Ulrik Pedersen/NurPhoto via AFP

Gulácsi a szombati teljesítményével tovább javította idénybeli bajnoki góltalansági rekordját is, immár 13 nullára hozott meccsel vezeti a kapusok a versenyét ebben a kategóriában, megelőzve a 11 góltalan meccset maga mögött tudó Manuel Neuert.

Az RB Leipzig kapusa ezek után nem meglepő bekerült a Kicker álomcsapatába, a német szaklaptól ugyanis a legjobbnak számító 1-es osztályzatot kapott a Dortmund elleni teljesítményére. Gulácsi ezzel a szezon során már ötödik alkalommal került be a forduló álomcsapatába, ha pedig így folytatja, minden bizonnyal ő lesz az év kapusa a Bundesligában. 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!