Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hihetetlen történetet osztott meg a Daily Mail a Manchester City sztárjáról. A klub egyik alkalmazottja szerint Haaland fizikailag bántalmazta őt és az esetnek nem lett semmilyen következménye. Már a norvég sztárra nézve nem, a feljelentőt a City kirúgta.

Erling Haalandot azzal vádolta meg a klub kabalajelmezébe (Holdsugárnak hívják) bújt alkalmazott, hogy a csatár többször is megütötte őt, ami miatt agyrázkódást szenvedett. A nő egészen pontosan azt állítja, hogy a City októberi, Southampton elleni 1-0-s győzelme előtt a hórihorgas támadó játékos módon fejbe ütötte őt. Állítása szerint az ütések azután érkeztek, hogy éppen egy fotóhoz pózolt, majd az ütések hatására sokkot kapott, és a kollégáját kérdezte meg, hogy mi találta el őt. 

Haaland
Erling Haaland nagy bajba kerülhet Fotó: AFP

A The Sunnak adott interjújában továbbá azt állítja, hogy egy klubvizsgálat tisztázta Haalandot, majd ezután őt kirúgták az állásából. A nő, aki tavaly júniusban kezdett a City ideiglenes alkalmazottjaként, és alkalmanként kabalaként dolgozott a meccsnapokon, feljelentést is tett a rendőrségen a bántalmazás miatt. Eléggé feldúlt voltam, sírtam, a fejem zúgott, és azt hiszem, sokkos állapotban voltam. Később rájöttem, hogy a hátam mögé jött és fejbe vágott, majd a fejemre támaszkodott.

Haaland élvezi a City védelmét

A nő azt állítja, hogy mindezt elmondta a klub biztonsági főnökének, aki kinevette az esetet, és azt mondta: Legalább azt mondhatod, hogy Erling Haaland megütött téged. Állítólag felajánlották neki, hogy az eset után hazamehet, de nem élt ezzel a lehetőséggel, és később hányt, valamint nyak- és fejfájástól szenvedett. Állítása szerint másnap a City első csapatának orvosa megnézte és azt javasolta, hogy menjen kórházba. A The Sun szerint a Salford Royal A&E feljegyzései megerősítették a tüneteit, bár a CT-vizsgálat nem mutatott ki sérülést. A City egészségügyi és biztonsági vezetője, Paul Kenyon vizsgálatot indított, és közölte a nővel, hogy meg akarják nézni a CCTV (belső, zártláncú hálózat) felvételeit.

A vizsgálat megállapította, hogy nem Haaland okozta a sérüléseket. A jelentés szerint: Erling Haaland elismerésként mindig gyengéden megérinti Holdsugár hátát vagy fejét. Emellett a nő azt állítja, hogy miután visszatért a jegypénztárban betöltött szerepéhez, azt mondták neki, hogy újra interjúznia kell a szerződésének meghosszabbítása miatt. Egy félnapos interjú után azonban tavaly decemberben közölték vele, hogy nem lesz meghosszabbítva a megállapodása. Korábban soha nem volt panaszom egyik vezetőtől sem a munkámra. Azt mondták, hogy nem érezték úgy, hogy az interjúk során olyan 100 százalékos teljesítményt nyújtottam volna, mint amilyet általában szoktam.

A Manchester City szóvivője elmondta: Teljeskörűen kivizsgáltuk a dolgot, és megállapítottuk, hogy semmilyen bizonyíték, beleértve a videofelvételeket is, nem támasztja alá azt az állítást, hogy a sérülés az állítólagos módon történt volna. Tudomásunk van arról is, hogy panaszt tettek a Greater Manchester Police-nál, és ők sem tettek további lépéseket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!