Gyászol a szerb futball, miután csütörtökön holtan találták Radisa Ilicet, aki leugrott a háza erkélyéről. Sajtóhírek szerint feltehetően öngyilkosságot követett el.
Ilic pályafutása során több csapatnál is megfordult, többek között a szerb OFK Beogradnál és a Partizannál, utóbbit kétszer is erősítette – először 1998 és 2003 között, majd 2010-től 2013-ig. Rövid ideig játszott Görögországban és Romániában i, mielőtt visszatért Szerbiába. 18 évig tartó profi karrierje alatt öt szerb bajnoki címet nyert emellett a Szerb Kupát kétszer, a Szuperkupát pedig háromszor hódította el. 2010-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott a Partizannal, amelytől aztán 2013-ban visszavonult. A szerb felnőtt válogatottban is egy alkalommal szerepelt, egy Észak-Macedónia elleni felkészülési mérkőzésen, még 2008-ban.
27-szeres jugoszláv-montenegrói-szerb bajnok Partizan közleményt adott ki, amelyben mély szomorúsággal búcsúztak a korábbi játékosuktól.
"Radiša Ilić örökre a Partizan történetének része marad. Elhivatottsága és legendás pillanatai a fekete-fehér mezben soha nem merülnek feledésbe. Kitörölhetetlen nyomot hagyott klubunkban. Nyugodj békében!" – írta a szerb klub a hivatalos honlapján.