Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Ferencváros először tudott nyerni ebben a szezonban a Debrecen ellen, győzelmével pedig csökkentette hátrányát az NB I tabelláján a listavezető Puskás Akadémiával szemben. A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a közösségi oldalán üzent a debreceni találkozó után.
Saját kezünkbe vettük a sorsunkat!"
- írta
A címvédő Ferencváros az utolsó három bajnokiján 7 pontot szerzett, ezzel szemben a listavezető felcsútiak vasárnap döntetlent játszottak Újpesten, előtte pedig kikaptak a Diósgyőr vendégeként, így a két hete még öt pontos előnyük kettőre csökkent.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kubatovhoz hasonlóan Robbie Keane vezetőedző is reagált. Az ír szakember úgy érzi, lépésről lépésre haladnak a céljaik elérése felé.
Elégedett vagyok a három ponttal, a mentalitással és a játékosok küzdőszellemével. Ezeknek köszönhetjük a győzelmet, hiszen nem könnyű győzelmet aratni a Nagyerdei Stadionban.
Egy teljes hetünk volt felkészülni, jó munkát végeztünk, és sikerült megvalósítanunk a pályán, amit elterveztünk, ugyanakkor lépésről lépésre haladunk, mindig az előttünk álló kihívással foglalkozunk. Ehhez az alapok a legfontosabbak, és úgy gondolom, hogy ezek közül a legfontosabb, hogy ne kapj gólt, statisztikailag pedig ennyi helyzettel előbb-utóbb nyerni fogsz. Szeretem, hogyha dinamikus a játék, a játékosoknak is igyekszünk szabad kezet adni, de tudjuk, hogy miben kell javulnunk" – nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Fradi trénere.
A Ferencváros vasárnap Gera Zoltán kieső helyen álló csapatát, a Kecskemétet fogadja a Groupama Arénában.
Kapcsolódó cikkek:
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!





