Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A La Liga 26. fordulójában a Barcelona hazai pályán 4-0-ra nyert a 17. perctől emberhátrányban futballozó Real Sociedad ellen.

A spanyol bajnoki címért zajló versenyfutás továbbra is kiélezett a La Liga három gigásza között. Szombaton a Real Madrid meglepetésre kikapott a Betis otthonában, az Atlético Madrid viszont megnyerte a Bilbao elleni rangadót, így a Barcelonának egy győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy újra mindkét madridi csapat elé kerüljön, de immár egyedül, pontelőnnyel vezesse a tabellát. 

Hansi Flick együttese a Real Sociedadot fogadta, és már a 17. percben emberelőnybe került, miután a középen kilépő Dani Olmót Aritz Elustondo utolsó emberként lerántotta, ezért pedig azonnali piros lapot kapott.

Aritz Elustondót már a 17. percben kiállították
Fotó: AFP or licensors (Photo by LLUIS GENE / AFP)

A Barca hamar gólra váltotta az emberelőnyt, a 25. percben Lamine Yamal elképesztő cselekkel verte át a védőit, majd Olmóhoz passzolt, aki a hosszú oldalon érkező Gerard Martinhoz ívelt, a 23 éves védő pedig kapásból a kapu bal oldalába lőtt, megszerezve első gólját a katalán sztárcsapatban. 

A hazai együttes nem sokkal később növelni tudta az előnyét, egy szöglet után Olmo lövése pattant meg Casadón, így a labda védhetetlenül vágódott a jobb alsó sarokba.

FC Barcelona
Két gólt szerzett a Barcelona az első félidőben
Fotó: AFP or licensors (Photo by LLUIS GENE / AFP)

A második félidőből 10 perc telt el, és máris újabb gólnak örülhettek a Barcelona szurkolói. Egy szöglet után Robert Lewandowski fejesét még védte a Real Sociedad kapusa, ám a labda Ronald Araújo elé pattant, az uruguayi védő pedig közelről a kapuba bólintott. 

A 60. percben már 4-0 állt az eredményjelzőn, Araújo lövésébe Lewandowski okosan beletette a labdát, amely így irányt változtatva a bal alsó sarokban kötött ki.

FC Barcelona
Robert Lewandowski is eredményes volt a Real Sociedad ellen
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

A folytatásban újabb gól már nem esett, a mérkőzés nagy részét emberelőnyben lejátszó Barcelona 4-0-ra kiütötte ellenfelét, ezzel 57 ponttal vezeti a tabellát az 56 pontos Atlético és az 54 pontos Real Madrid előtt.

La Liga, 26. forduló:

FC Barcelona-Real Sociedad 4-0 (2-0)

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!